Elképesztően katartikus pillanatokat hozott az Ázsia Expressz fináléja: a Bódi tesók, Hunor és Megyer elsőként értek be a célba, ahol Ördög Nóra már várta őket, és percekig csak hitetlenkedve néztek egymásra. A győzelem híre először el sem jutott a tudatukig, aztán amikor felfogták, elszabadult az öröm.
„Megnyertük az Ázsia Expresszt! Megnyertük az Ázsia Expresszt!” – kiabálták egymás szavába vágva a Bódi tesók, miközben nevetve, sírva és ugrálva ünnepeltek. A pillanat annyira őszinte és megható volt, hogy még a műsorvezető, Ördög Nóra sem tudta visszatartani a könnyeit, és az ő hangja is elcsuklott.
„40 millió forint, dalfelvétel egy világhírű Los Angeles-i stúdióban, és egy videoklip: ez mind a tiéd lehet!” – hirdeti régi-új műsorát a csatorna.

Kapcsolódó cikk

Az ikrek később azt mondták a Blikknek, hogy sosem hitték volna, hogy valaha nyerni fognak bármiben, és a műsor elején sem számítottak győzelemre.
„Soha nem nyertünk semmit az életben és igazából nem is vagyunk semmiben tehetségesek. Vannak, akik jól énekelnek, jól táncolnak, mi egy dolgot örököltünk a nagymamánktól: a kitartást, és szerintem az vitt ide minket a győzelemhez” – mondták meghatódva a műsorban.

Kapcsolódó cikk

Bodi Tesok Azsia Expressz Apjuk Halala

Ázsia Expressz: A Bódi tesók a verseny előtt veszítették el édesapjukat

Végre nem kell tovább várnunk, hiszen vasárnap este elstartol a TV2 és egyben a honi televíziózás történetének legnagyobb szabású kaland-reality-je, melyben idén is nyolc sztárpáros vág neki az Ázsián átívelő, embert próbáló küzdelemnek. Az Ázsia Expressz hatodik szériájában többek között találkozhatunk Bódi Megyerrel és Bódi Hunorral, akik egy családi tragédia árnyékában vágtak neki a Malajzián kezdődő megpróbáltatásoknak.

Elolvasom a cikket »
Ördög Nóra egyetértett azzal, hogy a kitartás nagyon fontos tulajdonság, de szerinte a műsorban nemcsak ezt mutatták meg, hanem azt is, hogy mennyire szeretnivaló személyiségek mindketten.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar-aron-alfoldi-robert-zsoter-sandor-szinhazi-abuzus-2026

Hatalmas botrány a színházi világban: Molnár Áronék kőkeményen nekimentek Alföldi Róbertnek!

Újabb súlyos botrány rázta meg a hazai színházi világot, miután ismert színészek a korábbi ügyek mellett újabb neves rendezőket vádoltak meg nyíltan hatalmi visszaéléssel és agresszióval. A szakmai megújulást és a tiszta fogalmakat követelő művészek szerint a tehetség és a szenvedélyesség egyetlen alkotó számára sem adhat felhatalmazást a munkatársak megalázására.

molnar-aniko-majka-kapcsolat-only fans eddie-murphy-jim-carrey

„Autója se volt, én járkáltam érte hajnali egykor” – Váratlanul kitálalt a múltjáról Molnár Anikó, kiderült a teljes igazság a Majkával való kapcsolatáról

Éles kontrasztok és eddig eltitkolt romantikus szálak jellemezték az egykori valóságshow-sztár szerelmi életét, aki a legújabb nyilatkozatában rántotta le a leplet a hazai és nemzetközi sztárokhoz fűződő viszonyairól. Miközben amerikai tartózkodása alatt a világ legismertebb színészlegendáit utasította vissza hidegvérrel, a hazai ismertsége hajnalán még ő maga fuvarozott egy frissen befutott, autóval sem rendelkező magyar rappert.

orbes-legbefolyasosabb-magyar-nok-2026-orban-anita-tisza-part

„Eltűnt a tavalyi első Lévai Anikó” – Kíméletlenül lecsúsztak az Orbán-család tagjai a csúcsról, döbbenetes nevek vették át az irányítást a Forbes legbefolyásosabb női között 2026-ban

Példátlan és történelmi átrendeződést hozott a 2026-os esztendő a hazai női elit körében, miután a gazdasági magazin legfrissebb rangsorában szinte teljesen kicserélődött a legbefolyásosabb szereplők névsora. A kormányváltás egyenes következményeként a lista élmezőnyét dominánsan letarolták az új államigazgatás frissen kinevezett női politikusai, miközben a korábbi évek érinthetetlennek hitt figurái drasztikus zuhanást könyvelhettek el.