Már nyilatkozatot is kiadott az érintett pár egyik tagja, akkora a baj.
Az Ázsia Expressz embert próbáló feladatok sora, ami nagy teherként zúdulhat a játékosokra, kapcsolatokra. Sokakból legrosszabb énjüket hozhatja ki a játék.
Már javában küzdenek a képernyőkön a versenyzők, és sok kiakadást láthattunk, de egy pár kiemelkedett a többi közül. Sokan felháborodtak azon, ami Dietz Gusztáv és Laky Zsuzsi között történik.
Hosszú ideje házasok, így nem okoz számukra gondot a csapatmunka, ám Guszti szemmel láthatóan rosszul viseli az idegen, nem túl komfortos körülményeket, vagy azt, ha valamit nem sikerül időben, jól végrehajtani.
Ilyenkor haragja legtöbbször a feleségén csattan, akit ez szemmel láthatóan nem is zavar túlzottan, csendben megvárja míg elül a vihar.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.