Fizikai határok és az éhség terhe
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a páros között már a rajt pillanatában feszültséget okozott a koplalás és az embert próbáló dél-amerikai terep. A verseny elején tapasztalt hideg és a hajszák valóban komoly nyomot hagytak a versenyzők állapotán.
„A végére javultak a körülmények, mivel melegebb volt, amikor Santa Cruzba értünk, és a migrénem is elmúlt, így szívesen folytattam volna a versenyt. Ugyanakkor megnyugvás is volt a kiesés, mert a forgatás fél évvel ezelőtt volt, és a kerti munkákat tekintve a tavasz a legsűrűbb időszak, ezért örültem, hogy hazajöhettem” – emlékezett vissza Petra a Blikknek.
A gasztronómiában edződött szakember pontosan tudta, mi fogja a leginkább próbára tenni a teherbírását a nomád körülmények között.
„Tudtam, hogy a legnehezebb számomra az lesz, ha nem jutok ételhez, és ez nagyon hamar, a verseny legelején kiütközött. Amikor már második napja nem ettünk, az nagyon rányomta a bélyegét a kedélyemre, de olyat nem hozott ki belőlem a verseny, ami meglepett volna. Negyvenévesen már nagyon jól ismerem magam. Ami pozitív volt, hogy bár Fricivel régóta dolgozunk együtt, ez volt az első alkalom, hogy ennyire egymásra voltunk utalva, és végig nagyon jó hangulatban, nagyon jól tudtunk együttműködni” – tette hozzá a séf.
A kettejük közötti összhang a legnehezebb pillanatokban is megmaradt, ami stabilitást adott a mindennapi küzdelmekhez.
Bár a képernyőn a feszültség dominált, a vágószoba asztalán olyan „konyhai humorok” maradtak, amelyek nélkül a nézők teljesen félreérthették kettejük valódi dinamikáját.


