Burkolt zsarolások és a parlamenti vizsgálat
B. Tóth László felidézte, hogy az elhárítás rendszeresen éreztette vele a kiszolgáltatottságát, különösen a számára fontos szakmai területeken.
„Egy elmúlt rendszer elmúlt világáról beszélünk, ahol embereket zsaroltak, fenyegettek. Időről időre engem is emlékeztettek arra, hogy mit veszíthetek. Rádiós voltam, és az utazás is fontos része volt az életemnek. Ezt a kettőt mindig el akarták tőlem venni, folyton célozgattak arra, hogy »nem kellene ennyit utazni, nem kellene ennyit rádiózni«. Rendszeresen jöttek ilyen fenyegetések, de aztán soha nem történt semmi, éltem tovább az életem” – mondta a rádiós.
A műsorvezető álláspontja szerint az iratok nyilvánosságra hozatala ennyi évtized után már nagyrészt elveszítette a valódi társadalmi súlyát.
A frissen közzétett hálózati nyilvántartások adminisztrációs ellentmondásai miatt Apáti István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke rendkívüli nyílt bizottsági ülést hívott össze.
A parlamenti testület 2026. november 9-én reggel hallgatja meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára vezetését a nyilvántartások közzététele kapcsán felmerült szakmai aggályokról.
A nyilvánosságra került aktákban Szikora Róbert neve is felbukkant mint hálózati személy – ismertette a 24.hu.


