B. Tóth László elfogadta az idő múlását, szerinte nem érdemes a fiatalságot hajszolni.

B. Tóth László kora ellenére továbbra is aktívan dolgozik, rendszeresen rádiózik és lép fel éjszakai klubokban. Ennek ellenére megbarátkozott azzal, hogy öregszik, írjaBlikk.

Nem akarom hajszolni a fiatalságomat, bármilyen módszerrel megtartani azt. Tudomásul kell venni, hogy senki nem néz úgy ki, mint évtizedekkel ezelőtt

– jelentette ki a 75 éves zenész. 

Mindig jókat mosolygok azokon a korombeli férfiakon, akik még most is festetik a hajukat vagy igénybe vesznek valami beavatkozást. Én nem vagyok ennek a híve, tudni kell szépen megöregedni

– tette hozzá. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nyugdíjas életet él, szinte ugyanannyit dolgozik, mint fiatalon, emellett szabadidejében sokat kirándul, amikor jó idő van, akkor pedig teniszezik is, úgy érzi, ezek tartják fitten.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.