Nincs könyörület, a pénzintézet betartatja a szabályokat akkor is, ha egy családot felőröl a gyász: visszakéri a bank a babaváró hitelt attól az édesapától, aki tavaly ősszel veszítette el a feleségét és meg nem született kisbabájukat.
Varga József feleségéhez 2024 októberében hívták ki a mentőt: a várandós kismama rosszul lett a Szenteshez közeli otthonukban. Mivel a városban megszűnt a szülészet, Piroskát a szegedi klinikára vitték. Nem sokkal azután, hogy a kórházba értek, az édesanya elveszítette a gyermekét, elvetélt. Az orvosok vért adtak neki, de elkapott egy fertőzést, ami néhány napra rá vele is végzett. József egyedül maradt a három gyermekével és a tudattal, hogy mostantól egyedül felel értük, neki kell gondoskodnia róluk.
Az apuka hősiesen állja a mindennapok nehézségeit, átszervezte életét, és mindent annak rendel alá, hogy a gyerekek a lehető legkevesebbet érezzék abból, hogy édesanyjuk már nincs velük. Ha a gyász nem is merült feledésbe, de lassan beleszoktak az új életükbe, most azonban újabb nehézséggel találták szembe magukat: levelet kaptak a banktól, amiben a pénzintézet közli, Józsefnek vissza kell fizetnie azt a babaváró hitelt, amit az elveszített kisgyerekükre vettek fel.
Kapcsolódó cikk

Felvettük a babaváró hitelt, erre megcsalt a férjem: mit tegyek?
Az is kiderült, mi a teendő ilyenkor.
– Ő a második lett volna a sorban a hitel szempontjából (a babaváró hitelt a várandósság előtt lehet felvenni, három gyermek után már nem kell visszafizetni – A szerk.) – mesélte az édesapa.
“A banktól nemrégiben kaptam meg a levelet, amiben közölték, hogy vissza kell fizetnem a hitel összegét, 5 millió forintot. Azt gondolom, mi minden feltételt teljesítettünk, a tragédia, ami történt, nem a mi hibánk. Nem mi kértük, hogy így legyen.”
Kapcsolódó cikk

Dráma Cegléden: lakástűzben meghalt egy ember, ez okozhatta a szörnyű tragédiát
Tűz ütött ki vasárnap hajnalban egy ceglédi lakásban, amelyben egy személy tartózkodott a tragédia alatt, aki valószínűleg füstmérgezés miatt életét vesztette.
József azt mondja, jelenleg nincs olyan anyagi helyzetben, hogy vissza tudja fizetni a kölcsönt, de ha a bank továbbra is visszakéri a pénzt, nem lesz választása, valahogyan meg kell oldania. A jogi képviselője, dr. Ábrahám László azt mondja, a jogszabály valóban így rendelkezik, ilyen esetben visszajár a banknak a pénz.
– Ugyanakkor vannak lehetőségek arra, hogy megoldást találjunk a helyzetre – mondta az ügyvéd. “Amit lehet, megteszünk.”
Kapcsolódó cikk
A jogász a munkatársaival most két dolgot próbál elérni a hitelezőnél így, hogy az édesapa egyedül maradt: szeretnék, ha a törlesztőrészletet mérsékelni lehetne, vagy hogy meghosszabbítsák a futamidőt, amitől végső soron szintén csökkenne a havonta fizetendő összeg.
Arra azonban nagyon kicsi esélyt látnak, hogy a bank elengedje a teljes tartozást. A családnak nagy könnyebbséget jelenthet, hogy úgy tűnik, az ügyvédjüknek peren kívül sikerült megegyeznie a szegedi kórházzal, így hamarosan kártérítést kaphatnak a tragédia miatt.
A babaváró hitelt 2019 július 1-jén vezették be. Szabályai tavaly változtak: maximum 11 milliót vehetnek fel a házaspárok, a feleség legfeljebb 35 éves lehet (korábban 41 év volt a korhatár). A maximális futamidő 20 év, a maximális törlesztőrészlet havi 51 ezer Ft. Három gyermek születése esetén a hitel állami támogatássá változik, vagyis nem kell visszafizetni, két gyermek esetén 30 százalékot engednek el. Ha 5 éven belül nem érkezik meg a gyermek, akkor a már igénybe vett kamattámogatást 120 napon belül vissza kell fizetni, a hitel kamata pedig a személyi hitelek jellemzően magasabb kamatává változik.
Kapcsolódó cikk

A fiatal anyuka ki nem állhatta az anyósát. Halála után viszont sokkoló dologra jött rá
Nem jöttem rá, csak most, hogy már nincs velünk.