Baby Gabi aggasztó diagnózist kapott az orvosoktól: olyan betegség támadta meg a szervezetét, ami nem gyerekjáték. Komolyan kell vennie az utasításokat, különben súlyos szövődményei lehetnek. Az énekesnő megszólalt az egészségi állapotáról, elmondva, hogyan próbálja átvészelni a napokat.

Szklenár Gabriella – ismertebb nevén: Baby Gabi – idén év elején tett drámai vallomást arról, milyen nehéz időszakon ment keresztül a 90-es években, a Baby Sisters idején. A depressziója miatt nem volt egyszerű számára, hogy kimásszon a gödörből: mint mondta, a gyógyszerek mentették meg az életét.

Ezúttal ismét egy cseppet sem kellemes esetről számolt be, hiszen egyik pillanatról a másikra döntötte le a lábáról a betegsége. A szervezetét baloldali tüdőgyulladás támadta meg, ami miatt napok óta az ágyból sem bír kimászni, a beszédét pedig köhögőrohamok törik meg.

Kapcsolódó cikk

„Pénteken éreztem, hogy egy kicsit elkezdtem köhögni. Elmentem a gyerekekért, aztán hazaérve éreztem, hogy valami nagyon nem oké…. Fájt a bőröm, az ízületem, a fejem búbja, mindenem, rázott a hideg” – kezdett bele az énekesnő.
„Aznap egész éjjel nem aludtam, mert annyira köhögtem. Próbáltam mindent, Salvus vízzel inhaláltam, fájdalomcsillapítókat szedni, de semmi sem segített. Ez volt szombat és vasárnap, végül hétfőn mentem orvoshoz. A vizsgálat kimutatta, hogy tüdőgyulladásom van. Ezt a röntgen meg is erősítette. Baloldali tüdőgyulladás” – mesélte nagyot sóhajtva, majd kiemelte: az orvosai szerint egy hétig kéne pihennie otthon, ugyanis ez a betegség nem játék, súlyos szövődményei is lehetnek.
„Most gyógyszereket szedek, és pihenek sokat. Fekszem szinte egész nap, persze, a háztartást el kell látni. Amiben viszont a férjem nagyon sokat segít. A köhögés a legborzalmasabb az egészben! A közérzetem már sokkal jobb, a mellkasom sem fáj úgy, mint az első napokban. Azt gondolom, egy jó pár napig ez még eltart… Dolgozni, énekelni nem tudnék, de szerencsére ez most egy lazább időszak számomra. Lesznek fellépéseim a közeljövőben, de bízom benne, hogy addigra teljesen kiheverem” – mondta a Borsnak.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.