Nézem Színház A kormány kedvenc humoristái kapták az idei Karinthy-gyűrűt

A kormány kedvenc humoristái kapták az idei Karinthy-gyűrűt

Bagi Iván és Nacsa Olivér humorista kapta az idei Karinthy-gyűrűt. A Rádiókabaréban és a közmédia szórakoztató műsoraiban kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotókat és előadókat elismerő díjat kedden adták át Budapesten, a Márványteremben.

- Advertisement -

“Paródiáikban a karakter lényegét ragadják meg, ami óriási kincs” – fogalmazott a díjátadón Molnár Piroska színművész. A Bagi-Nacsa páros egyik kedvelt “célpontja”, Korda György énekes arról beszélt, hogy paródiáikban nemcsak szeretet és barátság van, hanem ő maga is jól jár velük, hiszen figuráját általuk még jobban megismerheti a közönség.

Bagi Iván (b2) és Nacsa Olivér (j) humoristák, a Karinthy-gyûrû idei kitüntetettjei, valamint Korda György énekes (b) az elismerés átadásán a volt rádiószékház Márványtermében 2019. június 25-én / Fotó: MTI / Mohai Balázs

Az 1975-ben alapított Karinthy-gyűrűt Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, valamint Bojárszky András, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap operatív vezérigazgató-helyettese nyújtotta át Bagi Ivánnak és Nacsa Olivérnek.

A Bagi-Nacsa duó huszonnégy éve tartó pályafutását a Karinthy-gyűrű tavalyi kitüntetettje, Vida Péter színművész ismertette, vicces történelmi keretbe ágyazva azt. Mint elhangzott, a páros 1995-ben egy budapesti házibuliban fiatal gimnazistaként találkozott először. 1996-ban már felléptek a Rádiókabaréban, 1998-ban szerzői és előadói kategóriában egyaránt megnyerték a Magyar Rádió IV. Humorfesztiválját.

A Magyar Narancs emlékeztet rá, hogy a köztévé szilveszteri műsorában a Bagi-Nacsa páros egy fideszes kampányszövegre hajazó gondolatsort mondtal fel Orbán-paródia címén.

 

Bödőcs Tibor, a lapnak adott interjújában pedig arról beszélt, hogy a Rádiókabaré ma már inkább azért van, hogy bizonyos dolgozokat ne mondjanak ki a fellépők.

A kormány kedvenc előadói, Ákos, Nagy Feró, Mága Zoltán elég jól kerestek tavaly

Megéri a NER kedvenc előadójának lenni. Mind Kovács Ákos, mind Mága Zoltán, mind Nagy Feró szépen zárta a tavalyi évet bevétel szempontjából. A Napi.hu összeszedte, mennyit kereshetett Kovács Ákos, Mága Zoltán és Nagy Feró, akiről köztudott, a kormány kegyeltjei. előadók fizetése

Dolgoztak a Mikroszkóp Színpadon, számos önálló és sikeres televíziós show-műsoruk volt, 2011-től a közszolgálati adón futott előbb a Szálka, majd a Bagi-Nacsa Show, jelenleg a Bagi-Nacsa Orfeum a Duna Televízióban látható. Bagi Iván 42, Nacsa Olivér 39 éves.

Boldogság, hogy a művészek, akiket elhívunk a műsorainkba és parodizáljuk őket, nagy örömmel jönnek hozzánk. Mi a klasszikus kabaré korszakában kerültünk a pályára és szeretnénk egy kicsit ebből megőrizni, ezért sem mentünk el a ma már divatosabbnak tűnő stand-up irányába, bár ez is része lett önálló estjeinknek. Soha nem nézek meg külön felvételeket senkiről, igyekszem rögtön megragadni a karaktert

– mondta Nacsa Olivér. Bagi Iván hozzátette: ő viszont rengeteget gyakorol.

“Az egész életünk arról szól, hogy mindent megosztunk egymással, felelősséget, munkát is. Közösen írjuk televíziós műsorainkat, kiegészülve egy kis gegcsapattal, a karaktereket úgy osztjuk el, hogy éppen kire illik, hiszen különböző típusok vagyunk. Nem nagyon tervezünk előre, cél, hogy örömet szerezzünk a közönségnek és életben tartsuk a műfajt, miközben nehéz lépést tartani a néhány perces internetes tartalmak népszerűségével” – mondta el Nacsa Olivér az MTI-nek.

Bagi Iván hozzáfűzte: duójukban jól kialakultak a szerepkörök, adnak egymás véleményére és szerencsére hasonló az ízlésük. “Ez fontos, hiszen sok páros a különböző értékrend, ízlés miatt ment szét. Jó az is, hogy más karakterek vagyunk, így nem laposodik el a produkció”.

Bagi Iván (b) és Nacsa Olivér humoristák átveszik a Karinthy-gyûrût Dobos Menyhérttõl, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatójától (j2) és Bojárszky Andrástól, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) operatív vezérigazgató-helyettesétõl (j) a volt rádiószékház Márványtermében 2019. június 25-én / Fotó: MTI / Mohai Balázs

A Karinthy-gyűrűt 1975 óta minden évben, Karinthy Frigyes születésének évfordulója alkalmából ítélik oda és adják át a közmédia szórakoztató műsoraiban nyújtott kiemelkedő szerzőknek, előadóknak, a szatirikus és a humoros műfaj kimagasló szereplőinek. A Karinthy-gyűrű 10-12 gramm aranyból készül, korábbi díjazottjai között van mások mellett Hofi Géza, Karinthy Ferenc, Boncz Géza, Déri János, Sándor György, Fábry Sándor és Aranyosi Péter.

Korábban három alkalommal kapta a díjat humorista páros: 1978-ban Mikes György és Somogyi Pál, 1991-ben Markos György és Nádas György, 2014-ben a Szomszédnéni Produkciós Iroda.

Promóció
ForrásMTI

legnépszerűbbek

Ezek a legjobb Tarantino-filmek a Rotten Tomatoes szerint

A Rotten Tomatoes-on a közönség értékelései alapján így rangsorolták Tarantino filmjeit.

Bödőcs Tibor: „Hugyozzál Hölgyet hermelinnel a hóba, hülyegyerek!” – Így veti a képzőművészetbe magát Bödőcs

Bödőcs Tibor humoristának október elején jelent meg második könyve, a Meg se kínáltak. Korábban már elolvastuk, „megkritizáltuk”, most pedig kiszemezgettük belőle a képzőművészethez – kulturális magazin révén – kötődő legjobb idézeteket.

a szerk. ajánlása

Ilyen lenne, ha a kedvenc filmjeleneteinket a kedvenc Disney-karaktereinkkel vegyítenénk

A Disney-figurák jól mutatnak a hollywoodi filmek jeleneteiben is

Ezekre az előadásokra küldenék el a politikusokat a színészek

"Kásler Miklósnak szeretném ajánlani a 10 című előadásunkat, mert az a tízparancsolatról szól", mondja Sodró Eliza.

Ez a 100 legjobb könyv, amelyek átformálták a világot – A 10 legjobb ifjúsági regény

A BBC összeállította minden idők legnagyobb hatású angol nyelvű regényeinek 100-as listáját. Cikksorozatunk hetedik részében a tíz legjobb ifjúsági regényt mutatjuk be.

most pörög

Nem mindegy, hogyan adagolod a vitaminokat

A téli időszakban kiemelten fontos a megfelelő vitaminbevitel, de nem mindegy, hogyan.

Megjelent King Krule új albuma, a Man Alive!, amihez kijött a klip is

A negyedik stúdiólemez első videóklipjét maga rendezte Krule.

Világsztárok, akik nem fejezeték be az iskolát, mégis sikeresek

Gondolnád, hogy Tarantino, Keanu Reeves vagy épp Rihanna ott hagyta a sulit?

Így lehet még gyorsabb az Androidos okostelefonod

Néhány egyszerű lépéssel sokat gyorsíthatunk a lassabban működő Adroidos...

A magyar Harmed zenekar lett Európa egyik legjobb feltörekvő együttese

Már az is komoly siker volt, hogy a Harmed zenekar tavaly szeptemberben bekerült a 16 nominált előadó közé.

ez is érdekeltéged
<3