A választói felhatalmazás és a múltbeli reflexek ütközése
Zárug Péter Farkas rámutatott arra, hogy a legfőbb ügyész személye kulcskérdés a kormánypárt és a társadalom számára. A választók határozott elvárása volt, hogy a vádhatóság élére olyan vezető kerüljön, aki nem kötődik a korábbi időszak vitatott ügyészségi gyakorlatához.
„Az elbizonytalanodás valószínűleg annak szólt az elején, hogy mégiscsak a mi köztársasági elnökünk jelölte, ezért illene támogatni. Ezt azonban nagyon helyesen felülírta az az elvárás, hogy olyan legfőbb ügyész legyen, aki sem főosztályon, sem osztályon, sem pedig a legfőbb ügyész mellett nem ücsörgött akkor, amikor ügyek százai voltak elfektetve” – értékelte a helyzetet Zárug.
A szakértő úgy véli, a választók kifejezetten azért adtak bizalmat a képviselőknek, hogy az államfő jelöltjével szemben is kiálljanak, ha az nem felel meg a változás ígéretének. Utoljára Sólyom László elnöksége idején fordult elő, hogy a köztársasági elnök és a parlamenti többség egymástól teljesen függetlenül, autonóm módon hozott döntést. Fleck Zoltán szerint a nyilvános konfliktus az egyetlen védőháló a megegyezésekkel szemben. De miért tartja a jogszociológus veszélyesnek, ha a politikai szereplők inkább elkerülik a nyílt vitákat?



