Balaskó Ákos: „Szerintem egyébként ez is olyan, mint a progmatos vonal: matek az egész”

Balaskó Ákos: „Szerintem egyébként ez is olyan, mint a progmatos vonal: matek az egész”

Hogy ér el valaki oda, hogy a hurráoptimista hozzáállása végül egy áporodott nyugalomba torkollik? Mettől-meddig nyúlik a kiégés mechanizmusa valójában? Vagy mennyire hatalmasodhat el valakin egy másik személyiség? Balaskó Ákos Tejsav című kötete nemcsak körbejárja, de nyakig belehúzza a kiégés fázisaiba az olvasót.

ContextUs: Énekzene tagozatos általános iskola, utána vált belőled programozó matematikus. Majd vagy közben lett költő belőled?

Az énekzeneibe szerintem csak azért kerültem, mert édesanyám ott  tanár, logikusnak tűnhetett, hogy elkísérjük reggelente, én meg a nővérem. Négy évet húztam le ének-zene tagozaton zongorával, szolfézzsal. Ezt követően átmentem a helyi nyolcosztályos gimnáziumba. Idővel azon belül is emelt matek és fizika szakra, majd érettségi után jött az ELTE és programtervező matematikus szak.

ContextUs: Mikortól datálható, hogy már nem a fióknak írtál? Egyáltalán: mikortól sejlett fel benned a versírásra való hajlam?

A fióknak írás középiskola során kezdődött, tudod, nyilván szerelmes voltam, aztán egyetem első pár éve során kezdtem el küldözgetni a verseket különböző folyóiratokhoz. Mert, ugye, progmatosként fogalmam sem volt arról, hogy hogyan is működik ez az egész. Elkezdtem szerkesztőségeknek küldeni a szövegeket, és általában azt mondták, hogy ez szar. Jó, nem fogalmaztak ilyen sarkosan, csak azt mondták, hogy hát, oké, köszi, de nem.

Vannak persze figyelmesebb szerkesztők, akik három mondatnál többet írtak, némi indoklást, hogy miért utasítják vissza a szövegeket.

Először ezekből próbáltam kimazsolázni az igazságot, hogy mi az, ami működik egy adott szövegben, és mi az, ami nem. Mivel nem a bölcsészkaron ültem, úgy gondoltam, hogy ez az egyetlen lehetőségem erre.

Közben autodidakta módon próbáltam megtanulni a versírást, az elméleti háttere érdekelt már akkor is. Szepesi Erika verstankönyveit, Szerdahelyi, Hegedűs Géza: Költői mesterségek – ilyesmiket olvastam. Szerintem egyébként ez is olyan, mint a progmatos vonal: matek az egész. Mondjuk elég hülyének is néztek az egyetemen, hogy miért nem a lineáris algebrát bújom. Amúgy ment az is, de mégiscsak inkább a Verstannal a kezemben láttak többet. Amikor már egy kissé belefáradtam, hogy a szerkeszői félmondatokból tippelgessek, beiratkoztam a Magyar Író Akadémiába. A második félév volt izgalmas, amikor a műhelymunkák jöttek. Kb. 15 ember és az éppen aktuális előadó volt jelen, aki egy ideig Tóth Krisztina volt, és szervesen velünk dolgozott.  

Egy idő múlva a tanfolyamot átvette Kiss Judit Ágnes, kialakult egyfajta mag, akikkel a hivatalos tanfolyam vége után is összejártunk, egymás félkész/kész szövegeivel fogalkoztunk, Judit mediálása mellett. És ebben az a király, hogy hasonló érdeklődésű emberektől kaphatsz visszajelzést, és körülbelül a legtöbbet a környezetedből, olyanokat ami visszaránt, ha el lennél telve esetleg magadtól.

Mindeközben persze továbbra is ostromoltam a szerkesztőségeket a szövegeimmel, már többnyire eredményesen. Váradi Szabolcs egyébként iszonyúan jó arc, konstruktívan áll a dolgokhoz. Áfra János is egyébként, az Alföld szerkesztője is együtt dolgozik veled a szövegeken. Nem az van, hogy elküldesz egy verset, és vagy egy igen vagy egy nem a válasz, bináris ítélet érkezik rá. Inkább a majdnemek vagy mi lenne, ha. Együtt ötletelünk. Én pont ezt keresem igazából, nekem ez a hasznos.

Úgy kapcsol össze metaforákat Balaskó Ákos új kötete, mintha molekulák lennének – Versek

Napjaink egyik leggyakoribb lélektani problémája, a kiégés áll a könyv narratív középpontjában. A költő tűéles pontossággal veszi végig egy harminc-egynéhány éves fiatal személyiségének széthullását és lehetséges visszaépülését, illetve ezek stációit. A Tejsav azt a folyamatot dokumentálja és demonstrálja, hogy hová kerül a fókusz, amikor eltávolodunk önmagunktól.

ContextUs: Ha jól értem, a versírás tanulható?

A technikai része, persze.

ContextUs: Ez az oka, hogy inkább verset írsz, mint prózát? Vagy alapvetően így folytak ki belőled a gondolatok?

Nem tudom, talán ez így jobban megfogható, absztraktabban lehet foglalkozni vele. Nem tudom, miért. Kevesebb időt igényel, illetve úgy képzelem, hogy a prózaírás egy sokkal koncepciózusabb hozzáállást igényelne.

ContextUs: Akkor gondolkodásmódban a programozás és a versírás egy logika alapján működik?

Mindkettőnek megvan a matematikai alapja. Az időmértékes verselés simán leképezhető. Az egyetem alatt volt egy beadandó feladatom a Tudásalapú Keretrendszerek tantárgyból, ahol végül egy időmértékfelismerő programot írtam, amibe ha beírsz egy szöveget, megmondja, hogy felismerhető-e, és ha igen, akkor milyen időmértében írták. De persze nem ettől függ, hogy jó-e egy vers, ez csak formaérzék.

Válaszolva a kérdésre: igen. Akármilyen furának tűnhet, de mindkettőhöz kell szépérzék. Most fejezünk be például egy kódot, ami annyira király lesz, hogy élmény ránézni – ugyanez van a szövegeknél is. Amikor tényleg meg tudod magyarázni, hogy mi miért van ott, helyére kerülnek a dolgok. Nincs benne fölösleg, átlátod, minek hogyan kéne működnie.

ContextUs: Jött a Petri György-díj, majd az első kötet. Mindezek után evidencia volt, hogy lesz következő kötet?

Nekem igen. Ez nem egyszeri alkalom számomra, inkább életforma.

Balaskó Ákos: Tejsav / Fotó: A szerző hivatalos Facebook-oldala

ContextUs: Volt anyag, ötlet, elképzelés?

Elképzelés és anyag volt, így nem nagyon tartottam szünetet az első és a második kötet között. Koncepcióját tekintve ez teljesen más, mint az első kötet volt. Illetve a Móricz ösztöndíj miatt kellett is egy szinopszist írni arról, hogyan képzeled a kötetet. Egyrészt ez alapjában véve kijelölt egyfajta keretet, másrészt a tavalyi zsúfolt év után pont kapóra jött, hiszen a kötet a kiégést és az ezzel járó hatásmechanizmusokat tematizálja. Ebből a szempontból a Tejsavnak vannak önéletrajzi vonatkozásai is: elég durván kiégtem az előző munkahelyemen, vagyis konkrét élményanyagot is be lehetett dolgozni a kötetbe. De túl vagyok ezeken, csak egy kicsit nehéz volt ez az időszak.

ContextUs: Igen, a kiégés! Miközben olvassa az ember, azt érzi, hogy minden oldalról támad ez a dolog. Nem csak a munka, hanem a család, a magánélet, az önértékelés is megsínyli.

Igen, örülök, hogy ez átjött, mert ez állna a fókuszban: hogyan változik meg a burn-out során az adott ember szemlélete, hogyan, milyen szinten viszonyul másként a környezetéhez.

ContextUs: A kötet végén, a Karúszók című versedben van egy kérdés, ami összefoglalja a kötetben megjelenő keresést: „A boldogság miért csak diszfunkciót igényel?” Mintha egy summázása lenne a Tejsavnak.

Tényleg, erre nem is gondoltam… Ezt megjegyzem.

ContextUs: De a boldogság valóban diszfunkciót igényel? Mindenféleképpen ki kell lógnia kicsit az asztal lábának ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat? Vagy az állandóságban is megvan a parázs azért?

Egyrészről igen, ki kell lógnia. Másrészről én az állandóságot is elég jól bírom, szeretem, ha rendszerben van az életem.

De ugyanakkor meg az válasz csípőből az lehetne, hogy a boldogság mint absztrakt fogalom dialektikus rendszerben értelmezhető csupán.

Vagyis ha van értelmezhető ellentétpárja, akkor tudsz igazán örülni, akkor van mihez viszonyítani. Másrészről meg a monotonitás hatására komolyan fennáll a kiégés veszélye. Szerintem ezért érdemes megtörni a rendszert, hogy ne fásuljunk az állandóságba.

ContextUs: A kiégés az alapvető szervező ereje a Tejsavnak. De a tejsav azért mégiscsak egy fizikai, testi ingerkiválasztást jelent, a test és a lelki párhozamok összekapcsolása ez.

Nem ilyen szinten, de tudatos volt a címválasztás. A köztudatban az van, hogy a tejsav az izomláz okozója.

Balaskó Ákos / Fotó: A szerző Facebook-oldala

ContextUs: Igen, a megerőltetés okozta fizikai tünet.

Igen, így van. A kutatások most már azt mutatják, hogy a tejsav az igénybevétel tök természetes velejárója, ami az élsportolóknál is jelen van. Egyik nyomós érv az ellen, hogy bármi kapcsolat lenne az izomláz és a tejsav között, hogy a felezési ideje sokkal kisebb, mire az izomláz általában pár nap múlva fellép, már sehol sincs a tejsav a szervezetben. De nem innen volt a címválasztás, hanem a grammatikája miatt. Ha megfigyeled a szót, akkor két szótagból áll. Egyrészt ott van a tej mint táplálás, anyatej – itt kapcsolódik össze a munkahelyi és magánéleti vonal. A sav pedig alapvetően egy égési folyamat. Így kapcsolódik a kiégéshez.

Egyébként a neveltetés is hozzájárul a kiégéshez. És itt amúgy kilépünk a fikciós térbe, merthogy engem nem így neveltek, de mindegy, készültek tanulmányok arról, hogy ha teljesítményorientált közegben nősz fel, akkor később sokkal inkább vágysz az elismerésre a munkahelyen is, ezáltal a főnöködnek is sokkal többet engedsz meg.

És akkor jönnek a túlórák, próbálod relativizálni azokat, stb. És észrevétlenül is belecsúszol egy kiégési folyamatba.

ContextUs: Csoórit, Pilinszkyt, Tóth Árpádot is át lehet hallani. Mekkora jelentősége volt nekik a kötetben?

Csoóri Sándor nem kifejezetten a Csoóri Sándorsága miatt lelhető fel a kötetben. A kiégés során az egyik tünet a deperszonalizáció, vagyis a saját magadtól való eltávolodás. Nem érted, mi történik, hogy ki csinálja éppen azt, amit egyébként te csinálsz, durvább esetekben ez kivetül másokra is. Ezt pont ezekkel a vendégszövegekkel próbáltam megoldani. Ha valaki lineárisan olvassa a kötetet, akkor érzékelhető, hogy az egyes vendégszövegek egyre beljebb és beljebb épülnek a textusba, magába a szövegbe.

Ennek az egyik része, hogy például egy Csoóri Sándor-idézet bekerült, mert annak úgy éreztem, ott a helye. Az elején még mottóként funkcionálnak. Aztán szép lassan elkezd beszivárogni a szövegtestbe maga az idézet. És a végstádium számomra a vége felé található, például a Himnusz minden háború, vagy az Unknown 1945, aug. 6 című versek.  Ezekben a szövegekben teljesen feloldódik a lírai én, hogy ezek a vendégszövegek teljes mértékben átveszik a szövegépítések feladatát.

ContextUs: Akkor ezek nem inspirációk, hanem alaphangok?

A lírai én visszavonulása szempontjából igen. Egyfajta poszmodern szövegírási technika, hogy különböző „talált tárgyakat” összerakunk, és lesz belőle valami. Ennek az egyik végső kiteljesedése, hogy ilyenkor már gyakorlatilag nincs saját anyag, saját én. Esterházy Péter nyilatkozta egyszer valahol, ha jól emlékszem, hogy milyen érdekes lenne azt megpróbálni, milyen lenne csak vendégszövegekből felépíteni egy szöveget – úgy tűnik, ez nagyon megragadt bennem.

ContextUs: Nyugalom. De nem az örömmel teli nyugalomhoz jutunk el, hanem az áporodásig. A nyugalomhoz és az ürességhez.

Igen, ez is egy tünete annak, hogy túlfeszítetted a húrt. Szélsőségesen nézve a kiégés során van a hurráoptimista fázis, meg van ez a a fázis. Hiába érsz érsz haza, hiába van lehetőséged megnyugodni, pihenni, képtelen vagy levezetni a feszültséget, a problémákon pörögsz tovább a kimerülésig. Durvább esetekben ez alváshiányban meg gyógyszerfogyasztásban is megjelenhet. De amúgy örülök, hogy a kötetben, nem az idilli nyugalom ismerhetőő fel, elég céltalan lett volna.

Balaskó Ákos Tejsav című kötetének eredetileg elgondolt borítóterve / Fotó: A szerző engedélyével

ContextUs: Valószínűsítem most már, hogy minden tudatos, így kérdezni sem merek a kanári madárról, ami többször megjelenik mint motívum, méghozzá elpusztulva. Ez a messze szállt önmagam képe?

Na, ezt pont nem mondanám tudatosnak! Viszont sokáig, amíg nem dőlt el, hogy az időmérték sorozatnak része lesz a kötet, addig a Tejsav borítóján is gondolkodtam. Most ugye nem használhatom azt a sorozat miatt. De már évekkel korábban tudtam, hogy hogyan nézzen ki a borító, ami egyébként egy halott madarat ábrázolt volna. Szóval valamennyire biztos nyomot hagyott bennem a kanári, és valószínűleg jól kiegészítette volna a kötetet. Amúgy a borítónak szánt képet még én fényképeztem az egyik hajnalon. Ez a kép szerintem elég szép keretbe foglalja, hogy üresség áll bent, nyomott nyugalom és madár, ami gyakorlatilag nincs is ott. Szóval lehet, hogy valaha volt benne tudatosság.

ContextUs: A kiégésről beszélünk. Mondhatnánk, hogy megáll az idő, de mégiscsak telik, hiszen 14-15 órákat dolgozik az ember. Ettől függetlenül egy időtlen toporgás állapota kerül elő.  Mi az idő a kötetben?

A kötet egyik szervezőelve a munkahelyi frusztráció. Erre, a toporgás időszakára fókuszál az első ciklus. Ezt követően, miután tudatosul a lírai énben a kiégés ténye, hátralép egy időben, elindul visszafelé a gyerekkori terek és idők irányába, felismerni a kiégés lehetséges előzményeit, okait. Ezzel párhuzamosan felsejlik a szülői vonal, ami  megágyaz a neveltetés és a kiégés kérdésének kapcsolatának. Zárásképp pedig, a már említett vendégszövegek erősödnek fel és veszik át a szöveg felett a hatalmat.  

ContextUs: Ha már a szervező elvekről beszélünk! Én próbáltam utánanézni, de nem találtam választ: a katángoázis mit jelent?

Nem tudom. Voltak fölírva cikluscímek, többek között ez is. Nem tudom, tényleg. Na, most itt megfogtál, minden tudatos, kivéve a cikluscímek! A Született özvegy csak azért cikluscím, mert elég erős maga a szöveg is. A Fékszomj is azért, amiért a Katángoázis: sokszor, máig, van, hogy egy-egy szókapcsolat nem hagy nyugodni. Igazából megy a taposómalom, az ember teker és teker, de nem látja a végét, és igazából szomjazik a fékre, a lassulásra. Tehát azt szeretné, hogy valami leállítsa. Ha nagyon akarom, akkor itt fellelhető az idő… Igazából ezek talált szavak voltak, a Fékszomj az egy kicsivel tudatosabb.

Balaskó Ákos / Fotó: Kiss Emese

ContextUs: Mi jön ezután? Csak, hogy időben előre haladjunk.

Most a kislányom révén folyton mesékbe botlok, néha verses meséken gondolkodom. De amúgy itthon, ha csak költő vagy, neked reszeltek, nem tudsz megélni. Úgyhogy marad a programozás mint munka.

ContextUs: Említetted, hogy az első után evidens volt a második kötet. Most ez nem ilyen egyértelmű?

De, evidens, csak most egyelőre a témakeresés fázisában vagyok. Vannak ötletek, új szövegek, nem hinném, hogy sokáig pihennék, de azért most egy kicsit jobban átgondolom a közeljövőt. Célzottan kéne írni az időmenedzsment miatt, semmi blog vagy egyéb, ami elvonná az időt a versektől. Valahol meg kell húzni a határokat.

CV

Balaskó Ákos (Dombóvár, 1984) költő. Programtervező matematikusként végzett az ELTÉ-n 2008-ben, jelenleg programozóként dolgozik az IBM-nél. A József Attila Kör tagja, a Független Mentorhálózat mentora. 2013-ben Petri György-díjat kapott, a díj részeként 2014-ben a Magvető Kiadó megjelentette első, A gépház üzen című kötetét, amely az azévi Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj 10-es listájára is felkerült. 2016-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjat kapott. Második, Tejsav című kötete szintén a Magvetőnél jelent meg 2018-ban.  
Kezdőlap > Uncategorized > Balaskó Ákos: „Szerintem egyébként ez is olyan, mint a progmatos vonal: matek az egész”
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból