A Balatonba fulladt fiúk egyikének családja szerény anyagi körülmények között él, a falubeliek és az önkormányzat segítségére szorulnak.

A 17 éves Balatonba fulladt fiú édesanyja az RTL-nek nyilatkozva árulta el, már azelőtt megérezte, hogy megtalálták fiát, hogy meghallotta volna a hírt. “Nagyon bíztam a Jóistenben, hogy életben hozza vissza a gyerekemet, nem így” – idézteSzeretlek Magyarország.

Bele vagyok betegedve, fáradt vagyok, hogy így kell látnom a gyerekemet, hogy így kell eltennem őt. Nagyon hiányzik a házban. Nem tudunk bent lenni. Akármerre megyünk, szinte ott van, ott érezzük a gyereket

– mondta a gyászoló anyuka. 

A családot a lelki teher mellett súlyos anyagi gondok is gyötrik. A nyolcgyerekes család szerény anyagi körülmények között él egy parasztházban, és nem tudják, miből temessék el a fiukat. 

A család a helyszínre sem tudott azonnal elutazni, mikor megtudták, megtalálták a fiuk holttestét. Végül az önkormányzattól kapott segélyből tudtak kimenni a helyszínre. A temetésre egy 30 ezer forintos gyorssegélyt tudnak nekik adni, de a polgármester és a falubeliek is felajánlották a segítségüket.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Nincs több cikk