Kapcsolódó cikk
Jártányi ereje sincs már Balázs Péternek: a felesége óvja a visszavonultan élő, beteg színművészt
Csilla asszony hangja itt elcsuklott. Valójában fel sem fogta, még fel sem foghatta mindazt, ami vele, s körülötte történt. Ragaszkodni a másikhoz, fogni a kezét, számára mindez a mindennapok része volt. Közel hatvan esztendeje tartoztak össze. – Az utolsó két hónapban már folyamatos ápolásra szorult. Itthon volt velünk, s hol én, hol a velünk élő lányunk figyelt rá. Lestük minden kívánságát, s még egy ápolót is hívtunk azért, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt. Szeptemberben tüdővizenyő támadta meg, s onnantól kezdve már nemcsak ez az átkozott rák, hanem a tüdeje is veszélyt jelentett rá. Nem szenvedett, de folyamatosan fogyott az ereje és az életkedve. Már az ágyból sem kelt fel.
Kapcsolódó cikk
„Egyre kevesebbet beszélt, talán csak akkor, amikor szóltunk hozzá. Három napja pedig már meg sem szólalt. Bárcsak segíthettünk volna rajta! Bárcsak a szeretetünk, a gondoskodásunk elég lett volna ahhoz, hogy meggyógyuljon! Amikor szerda reggel odamentem hozzá, már nem lélegzett. Megsimogattam az arcát, megfogtam a kezét, szóltam a lányomnak, hogy jöjjön, hívjon orvost. Négy fiú unokánk van, ők is eljöttek hozzánk, és elbúcsúztak a nagyapjuktól.” „Most úgy beszélek erről, hogy közben fel sem fogtam, hogy ez a csodálatos férfi már nincs többé, már nincs mellettem. Szerdáról csütörtökre virradóra az ágyában aludtam, de ezt az éjszakát és ezt az érzést nem kívánom senkinek. A hogyan továbbról, az életem hátralévő részéről most nem tudok és nem is akarok beszélni – mondta megtörve Balázs Péter özvegye.”
Kapcsolódó cikk
