Balogh Levente elismerte, hogy harminc évvel ezelőtt ittasan vezetett, és balesetet szenvedett, amiben egy barátja életét vesztette.

Balogh Levente idén a Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési bizottság felkeresésére részt vesz egy karitatív projektben, amely arra törekszik, hogy kevesebb közúti baleset történjen. Ennek keretében mesélte el a milliárdos harminc évvel ezelőtti esetét, ami az egyik legnagyobb hibája volt, írja a Blikk.

“Majd’ 30 évvel ezelőtt huszonéves koromban egy borzasztó tragédia történt velem. Egy közlekedési balesetben jómagam megsérültem, és elvesztettem egy barátomat. Ezt a traumát a mai napig nem tudom feldolgozni, főleg mert az én hibámból történt! A hazafelé vezető úton kikanyarodott elénk egy autó, én elrántottam a kormányt” – emlékezett vissza a milliárdos.

Enyhén alkohol befolyásoltság alatt voltam, így enyém a felelősség! Hibámért a megfelelő büntetést kaptam!

– jelentette ki. A történtek miatt kötelességének érzi, hogy másokat is figyelmeztessen, hogy ők ne kövessék el ugyanazt a hibát. “Ne mobilozz! Kösd be magadat! Ne fogyassz alkoholt! Vigyázzunk egymásra!” – foglalta össze az üzletember.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet