Egy amerikai férfit a bíróság a vadászati törvény többrendbeli megszegése miatt ítélt el. Az ítélőtábla arra kötelezte, hogy a Bambi című rajfilmet számos alkalommal meg kell néznie.

A férfit arra ítélte a bíróság, hogy egy éven keresztül minden hónapban legalább egyszer nézze végig a Disney-klasszikust, mivel bűnösnek találták több száz szarvas brutális kilövésében.

A 29 éves David Berry jr.-t apjával és fivéreivel együtt, kapták rajta orvvadászaton Missouri államban, amely az állam történetében egyik legdurvább illegális vadászati esete volt.

Stuckie: Egy mumifikálódott vadászkopó 1960-ból / ContextUs

A vadászkopó valamikor a ’60-as évekbe mászhatott a fa odújába zsákmányát üldözve, és egészen 8,5 méteres magasságig jutott. Zsákmányát valószínűleg sohasem kapta el, é mivel egyre szűkebbé vált az üreg, a csapdából esélye sem volt kijutni. Gazdája pedig nehezen találhatott volna rá nyolc és félméter magasan egy fa odvában.

Mint kiderült illegális fegyvereket vetettek be, vadászidényen kívül lőttek ki állatokat, ráadásul mozgó terepjáróból lövöldöztek a szerencsétlen szarvasokra, olyan lámpákat használva, amelyek ideiglenesen elvakítják az állatokat.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Főleg éjszaka jártak el vadászni, a szarvasok fejét levágták trófeának, a tetemeket pedig hátrahagyták[/perfectpullquote]

– mondta az ügyész.

A férfi bűnösnek vallotta magát az állatok illegális kilövésében és egy év börtönbüntetésre ítélték.

Bambi
A Walt Disney 1942-Ben Készült Animációs Filmje

Robert George bíró azzal próbál a férfi lelkiismeretére hatni, hogy elrendelte a börtönbüntetése alatt minden hónapban meg kell néznie a Bambi című rajzfilmet.

Az animációs filmben ugyanis egy szarvasgida anyját vadászok ölik meg és emiatt árván marad. A megható rajzfilmet még december 23. előtt meg kell néznie az elkövetőnek, majd ezt kell tennie minden hónapban, amíg a börtön “vendégszeretetét” élvezi. Számolt be az esetről a Mirror.

Remélhetőleg ez hatással lesz a kegyetlen férfire és a jövőben felhagy az értelmetlen mészárlással.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.