Bangó Margit már kétszer legyőzte a rákot, de két hónappal ezelőtt ismét műtétre és kemoterápiás kezelésre szorult.

Bangó Margit a nyár közepén került újra kórházba, ahol úgy tűnt, megint kiújult a daganatos betegsége, ami miatt elkerülhetetlen volt egy újabb műtét, írjaBlikk.

A harmadik műtét már jól sikerült, tehát pozitív lett az eredmény. A két első műtét rosszindulatú daganat volt, a harmadik szerencsés volt

– mondta a művésznő, aki már hatodjára esik át kemoterápián. Állítása szerint most jobban viselte e kezelést, mint korábban, és sok erőt gyűjt a fellépésekből és a közönségből.

Ez a betegség azért nem úgy van, hogy vége van és akkor már nincs több kezelés. Sajnos, ez egy olyan betegség, amit állandóan kontroll alatt kell tartani három havonta. Nagyon hiszek benne, hogy meg fogok gyógyulni, mert nem az az ember vagyok, aki feladja

– jelentette ki.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet