Ellopták az utcai művészből aukciók sztárjává vált Banksy graffitijét, amely a párizsi Bataclan-áldozatoknak állított emléket.

A Bataclan koncerthelyszín egyik oldalsó vészkijáratára festett alkotás egy gyászoló fiatal nőt ábrázolt. A világ legismertebb graffitise így emlékezett meg a 2015-ben elkövetett terrortámadás áldozatairól. A festményt kivágták és eltávolították az ajtóról – számolt be róla vasárnap a BBC.

Banksy Bataclan
Banksy Képét Egyszerűen Kivágták Az Ajtóból / Fotó: A Street Artist Hivatalos Twitter-Oldala

„Mélyen fel vagyunk háborodva” – írta a Bataclan a Twitteren.
„Banksy műve az emlékezés szimbóluma, és mindannyiunk tulajdona: a helyieké, a párizsiaké és a világ összes polgáráé, tőlünk vették el.”
A lopás péntek éjszaka történt, az AFP jelentése szerint „kapucnis, sarokcsiszolóval felfegyverkezett személyek” követték el, akik egy teherautón szállították el az alkotást.

Banksy trollkodásába hiba csúszott, ezért darálta le csak részben az egymilliós festményét

Ebben a rekordáron, 1,1 millió dollárért (310 millió forintért) elárverezett képe megsemmisítette önmagát. A Lány léggömbbel című alkotást New Yorkban árverezték el pár hete, de miután elkelt, a festmény ledarálta magát. Ám alig, hogy valaki több mint 1 millió fontért megvásárolta az alkotást, a kép ledarálta magát.

Banksy a kétezres évek elején még maga csempészte alkotásait múzeumi kiállításokba, ma már azonban  művészeti aukciókon óriási összegekért kelnek el képei. Tavaly ősszel a párizsi Sotheby’s árverésén több mint egymillió fontért (381 millió forintért) vásárolták meg Girl With Balloon Lány léggömbbel című, közismert munkáját.

A képet a keretébe titokban beépített iratmegsemmisítő félig ledarálta a kalapács leütése után.

A képet, amit ezután a Love is in the Bin (A szerelem a szemetesben van) címre kereszteltek át, először a németországi Baden-Badenben, a Frieder Burda Múzeumban, majd márciustól a stuttgarti Staatsgalerie-ben fogják kiállítani.

Love Is In The Bin
Banksy: Love Is In The Bin / Fotó: A Street Artist Hivatalos Facebook-Oldala

Utóbbi kiállításon a kurátorok ötlete alapján mindig más teremben mutatják be a képet, hogy a látogatóknak meg kelljen keresni azt.

Banksy garázsra festette új művész, és már milliókért tovább is adott rajta a tulaj

Az Ian Lewis garázsára fújt alkotás, ami egy hamuban játszó gyereket ábrázol, rengeteg turistát vonzott a környékre. A művet megpróbálták megrongálni, és a tömeg rengeteg stresszt okozott Lewis-nak, bizonyára ezért döntött úgy, eladja John Brandlernek. Ám alig, hogy valaki több mint 1 millió fontért megvásárolta az alkotást, a kép ledarálta magát.

Hatalmas siker lett a port talbot-i garázs sarkára decemberben felfújt Banksy-stencil is. A Season’s Greetings Ünnepi üdvözlet című street art mű a város légszennyezésére utal egy karácsonyi csavarral.

Banksy Aol
Banksy Garázsra Festett Képe, Ami A Légszennyezésre Hívja Fel A Figyelmet / Fotó: Matt Cardy / Getty Images

A garázs sarka két napon belül kordonos és biztonsági őri védelemre szorult az odalátogató rajongók miatt. Január közepén az épület tulajdonosa több mint százezer fontért (36,7 millió forintért) adta el a graffitit egy olyan vevőnek, aki vállalta, hogy a kép még évekig a városban marad.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.