A leghétköznapibbnak tűnő dolgok, apró jelek, például egy lesújtó pillantás a villamoson, mennyire árnyaltak és sokatmondóak lehetnek? A tavalyi Slam Poetry OB 3. helyezettjével beszélgettünk a versenyen szerzett tapasztalatairól, az alkotás folyamatáról, humorba és iróniába öltöztetett kritikai látásmódjáról. Bárány Bence slammerrel körüljártuk a szabadság kérdését is.

ContextUs: Idén októberben 6. alkalommal rendezték meg a Slam Poetry OB-t, ahol 3. helyezett lettél, ehhez szívből gratulálok! Eltelt egy kis idő azóta. Hogy gondolsz vissza, milyen volt számodra a verseny?

Köszönöm szépen! Szeretek lámpalázas lenni, eddig bármikor voltam Trafóban rendezett döntőn, ez maximálisan jelen volt. Kell, hogy színpadra lépés előtt a takarásban lesétáljak két-három Margitsziget-kört. Szintén a döntők sajátossága a színpad melletti közös toporgás két négyzetméteren a társakkal. Ez feledteti a versenyszituációt: ölelkezések, gratuláció egymásnak, párás szeretet — szerettem. Illetve ezúton is gratula’ minden fellépőnek, kemény mezőny volt, többször-hallgatós szövegekkel!

Contextus: Elsőkörös szövegedben kvázi szédíted a közönséget. Már-már ítélkezel is felettük, hogy mennyire egyszerűen lehet irányítani a figyelmüket. Tényleg ilyen könnyen manipulálhatónak tartod az embereket?

A szöveg fókusza a kitartás és figyelem, illetve azok a lehetséges okok, amik miatt hamar érdeklődésünket veszítjük. Olyasmi generáció tagja vagyok, amelyik hozzászokott, hogy minden mozdulatát elismeri valaki. Lájkok, xbox achivementek, „Ön nyert!” felugró ablakok és hirdetések.

Ha nem csinálok egész nap semmit, ezek akkor is minimum háromszor gratulálnak valamiért. Többnyire a semmiért.

Én meg jól belekényelmesedek ebbe. Kitartást és pontos munkát igénylő feladatokat hajlamos vagyok napolni, vagy nevetségesen sok intermezzoval elvégezni. Sok esetben nem tudok kitartóan fókuszálni, hiányolom az instant visszaigazolást.

Viszont ha nem rám tartozó dolgok jönnek szembe, azokról minden infót megszerzek, tudat alatt. Gondolom, túl kíváncsi vagyok, és szabadjára engedem a bennem rejlő pletykás, független hírügynökséget. Tehát végeredményben, ha valamit muszáj megtanulnom, elvégeznem, attól először tiltsanak el, és semmi perc alatt kész leszek vele! (Nem garantálom, hogy működő analógia. Nyilván.)

Az előadásban tulajdonképpen álmanipuláció történik, hiszen, amikor arra utalok, hogy elvesztettem a közönség nagy részének érdeklődését, valójában mindenki figyel.

Az ilyen részek alatt a hallgatóság reakciója az aha-élményt igazolja. Nem is én szédítek, közösen szédülünk, kiröhögjük az egyes folyamatokat, amiknek az adott pillanatban nem, de úgy egyébként áldozatul szoktunk esni.

ContextUs: A második körös szövegeddel kicsit megcsúsztál, már ami az időkeretet illeti. Három perc, tizenöt másodperc számodra szabadság vagy vetélytárs?

A szabadság maga a műfaj, az idő pedig nem szokott problémát okozni, úgy sűrítem a mondanivalóm, hogy beleférjen a keretbe és kerek is legyen… Eddig legalábbis így hittem.

Elég cifrán káromkodtam közvetlen a meghajlás után, mikor a monitoron megláttam a 2 másodpercet vörös háttérrel. Otthon, a nappaliban dezodormikrofonnal és plüssközönséggel az a szöveg 2 perc 55 volt. Túltoltam a hatásszüneteket. Szép, amatőr hiba.

ContextUs: Ha jól tudom, már 13-14 éves korod óta foglalkozol slammel. Mit jelent számodra egy szöveg, egy történet megírása?

Slamírással csak 19-20 éves korom óta foglalkozok, bár igaz, hogy általános iskola közepe körül már elkezdtem „rímes” „szövegeket” „alkotni”. Egy produkció elkészítése hosszas magányt, aztán izgalmas próbákat jelent.

Általában éjjel írok, akkor csönd van. Nincs pityegő telefon, nem szól hozzám senki. Áhított egyedüllét, amikor produktív tudok lenni.

Fel-alá­mászkálok a lakásban, parkokban, magamban mormolok, jegyzetelek. Lassan írok, úgyhogy az ilyen éjszakákból kell pár, mire elkészül egy szöveg.

A kellemesebb rész az előadás felépítése, mikor megfejtem mondatonként, hogy milyen hangsúly dübörgött az agyamban, amikor leírtam az adott szakaszt. Ez a tanulás is egyben, mikor kábé megvan fejben a szöveg, indul a család és barátok egzecíroztatása. Vagy a már említett plüssközönség, ami egyébként lehet állólámpa vagy sima hálószoba fal is, a lényeg, hogy hallgasson végig.

A cél mindig az, hogy ennek a folyamatnak a végére érjek még színpadra kerülés előtt. Nem szeretek papírról olvasni.

ContextUs: Tőlem a slam mint műfaj, előadásmód kicsit távol áll. A te előadásmódod azonban nem nevezhető tipikusnak, gondolok itt arra például, hogy nincsenek meg a rímek jellegzetes túlhangsúlyozása. Tudatosan kerülöd ezeket, vagy egyszerűen neked így kényelmesebb?

Szerintem egy slam nem akkor van kész, amikor a szöveg véglegesítésre kerül. Az előző válasz második részét egy az egyben ide lehetne másolni, mivel az abban taglalt folyamat felelős az előadásmódért. Ha kész a megírt rész, az első néhány olvasás alkalmával jellemző a „jellegzetes hangsúly”, ami a mondatok értelmezésével aztán apránként finomodik.

Ha nincs meg ez a finomhangolás, éneklősnek érzem az előadásmódot, valamint kihagyott ziccernek az ízlésemre kozmetikázott mondatokat. Több meló, de jobban esik az én és talán a közönség fülének is.

ContextUs: Gondoltál már arra, hogy kilépj a slammer létből és elindulj egy másik irányba?

A versírás gondolata ugyan foglalkoztat, de addig még nem jutottam el, hogy írjak is egyet. Amin viszont jelenleg is dolgozok, az egy hosszabb forma, egyórás előadás, ami ugyan slamszövegekből épül fel, de igyekszik elszakadni a klasszikus hárompercesektől, úgy, hogy közben új eszközöket, formákat is használ.

Egyelőre definiálhatatlan, hogy pontosan mi lesz ez, de szeretném, hogy többet adjon, mint néhány egymás után előadott írás.

Nem feltétlen kilépés a slammer létből, de törekvés a fejlődésre.  

ContextUs: Hogyan jutott eszedbe ez az új forma?

Ketten dolgozunk a produkción egy volt lakótársammal, Rácz Bencével. Albérleti kornyikálásnak indult az egész, aztán rájöttünk, hogy a félrészegen, gregorián stílusban előadott Csillag vagy fecskénél többet is tudhat ez a páros. Dátumot nem merek mondani, mert nehéz összeegyeztetni a próbákat, de ha fél éven belül elkészülnénk vele, már elégett lennék.

ContextUs: Milyen témák foglalkoztatnak jelenleg a leginkább?  Saját életedből merítesz, esetleg a közéletet érintő aktualitások indítják el a fantáziádat egy-egy szöveg megírásakor?

Úgy vettem észre, hogy magamat narrálom már ötödik éve. Ha egy nagy lélegzetvételű problémát, történetet körüljártam, netán le is zártam magamban, egyszerre tudom kívülről és belülről is vizsgálni. Így a gondolatcsokor, amit aztán papírra vetek, kerek egészet alkot.

A témáim legtöbbször adottak, tudom, hogy egyszerűnek gondolt, de összetett érzelmekre, emberi viselkedésformákra, dilemmákra és ironikus hétköznapi dolgokra vagyok a leginkább fogékony. Közéleti témák ezekbe egy-egy sor erejéig becsúszhatnak, de nem jellemző.

Egy folyamatindító nagy kedvencem az az eset, mikor üvölt bennem az íráskényszer, de mégsem tudom eldönteni, miről kellene értekeznem. Ilyenkor az elmúlt egy hónap cetlis-telefonos jegyzeteit végignyálazom, ezekből világosan kiderül, hogy tulajdonképpen engem mi érdekel a leginkább az adott pillanatban. Az így készült szövegeket szeretem előadni is.

ContextUs: Milyen dilemmák, ironikus, hétköznapi dolgok foglalkoztatnak?

A legkülönfélébb dolgok fognak meg. A tömegközlekedés inspirációs fellegvár, a konfliktusokat titkolni próbáló feszült pároktól az ordítva telefonálókig, mindenkiről írtam már egy-egy sort. Az persze ritka, hogy egy konkrét helyzet hatása egy egész szövegre elég legyen. 

ContextUs: Mit gondolsz, slammerként kötelességed lenne, hogy közügyekben is felszólalj? Számodra fontos, hogy képviseld a nép hangját bizonyos közügyekben?

Neked mi a slam? Ez azért egy releváns kérdés, mert ritka a két ugyan olyan válasz. Nekem többek között az, hogy arról beszélek, amiről akarok, ahogy akarok.

Műsorvezetés közben szoktam egy-egy mondatban közügyekre reflektálni, akár releváns összekötésként, akár elhangzott szövegre reagálva, nyilván privát beszélgetések témája is szokott lenni.

Slamszövegekben direktben nem, néha elvontabban említek ilyesmit. Nem elzárkózok, egyszerűen más foglalkoztat most.

ContextUs: Hogy ha kívülállóként kellene tekintened előadásaidat, szerinted mi az, amit adni tudsz a közönségnek?

Nehéz elvonatkoztatni magamtól. Én tudom, mit akarok adni, nyilván kívülállóként azt keresném magamban. Ez legtöbbször egy logikus gondolatmenet, a téglák, humor és kidolgozott produkció, a habarcs. Mikor visszanézem magam egy előadás után, ezeket megkapom, persze, hát, én írtam… A minimum, hogy felfogom, miről beszélek. Viszont minden apró hibán felszisszenek: nem tervezett nyelvbotlás, rosszul artikulált szavak, elnagyolt gesztusok, hadarás.

Az, hogy ebből a közönség élesben mit kap, változó. Írtak már olyan kritikát rólam, ami szóról-szóra megfogalmaz mindent, ami szándékomban állt a produkció kapcsán. Ugyanez a szöveg teljesen üres poénkodás volt másnak. Nagy többségében pozitív a visszajelzés. Kapok építő jellegű kritikákat is, ha egyet értek velük, igyekszem megfogadni azokat.

/ Fotó: Hevesi Zsombor

ContextUs: Milyen jelenleg futó projektekben veszel még részt?

Folyamatosan futó projekt, hogy bővüljön az előadói eszköztár, javuljon a szövegalkotási készség. A memorizált repertoárt is szeretném frissíteni és szélesíteni.

Ennél egyel konkrétabb alakuló előadás a már említett „definiálhatatlan”, illetve a Slam Jam formációval (Mészáros Péter, Rácz Bence, Varga Ernő, én) is készítjük a következő zenés-slames estünket.

ContextUs: Mesélj bővebben a Slam Jamről, kérlek!

Egy hete ültünk össze először ötletelni. Elsődleges cél, hogy találjunk magunknak egy kevésbé általános nevet, illetve hogy az est ne véletlenszerűen épüljön fel, hanem egy előre megbeszélt, pontos dramaturgia alapján. Első közös előadásunkat, bár nagyon élveztük, nem találtuk elég konzisztensnek, a már elkészült szövegeinket dolgoztuk fel. A mostani nulláról indul, történetet mesél el, friss, ropogós dalokkal, slamekkel.

ContextUs: Hol hallhatunk téged legközelebb?

Január 19-én tartjuk a következő Győrslam! eseményünket, ezen Mészáros Péterrel, Basch Péterrel és Galló Bencével csinálunk showcase-t. A műsort is közösen vezetem Bencével. Szeretettel várunk mindenkit!

CV

Bárány Bence 1993-ban született, Miskolcon. Győrben élt 20 évet, gimnázium óta pedig Budapesten. A Corvinus Egyetemen Gazdaságinformatika Bsc-t szakot hallgatott. Korábban aktív, (mára passzív) stúdiósa a Győri Nemzeti Színháznak, Slam Poetry Győr alapító tag, slam poetryben ezerféle projekten dolgozik, illetve grafikusként is tevékenykedik.