Hogyan ábrázolhat a művész egy, a hatalom által elnyomott, meggyalázott, eltiport népet emberalakok nélkül? És hogyan élheti túl egy nemzet a kulturális megsemmisítést? Baranyai Levente FUGA-ban rendezett Zuhanás a mészárszék mélyére című kiállításán végigsétálva ezek a kérdések merülnek fel a látogatóban.
Háborúk a hatalom árnyékában
Baranyai Levente legújabb kiállításának középpontjában két szíriai település, Aleppo és Damaszkusz, valamint Tibet háborúk sújtotta közelmúltja áll. Bár földrajzilag távol helyezkednek el egymástól, az elnyomás és az ott folyó állandó hatalmi harcok közös pontok hányattatott történelmükben.
Szíria sokat emlegetett ország az utóbbi időben. Az itt zajló polgárháborúból fakadó elvándorlás a mindennapi sajtó része. A háború pusztításának bemutatása már kevésbé mindennapos.
A 2011 óta tartó harcok, merényletek szinte teljesen megsemmisítették a jelentős szír városokat. Damaszkusz ókori épületei és Aleppo világhírű óvárosa a hatalmi játszmák áldozatává vált, melyben a barbarizmus győzedelmeskedett a kultúra fölött.
A Free Tibet-sorozat esetében a tibeti autonómia és a kínai állam közti ellentét áll, mely a világ legnagyobb buddhista egyeteme, a Seda Larung Wuming történetében csúcsosodik ki.
A kínai kormány 2017-ben 7000 lakóházat pusztított el, és apácák, szerzetesek ezreit lakoltatta ki Larung Gar városából.
Mindezt az egyetem épületének renoválására hivatkozva. Ennek hátterében persze az erőfitogtatás és a teljes kontroll megszerzése állt. Az itt folyó oktatás nevelte ki a buddhista értelmiség magját és a következő generáció tudós szerzeteseit, emiatt régóta útjában állt a kínai kormánynak.
A Free Tibet festmények középpontjában álló monumentális egyetemi épület megtestesíti mindazt, amit elvettek Larung Gar városától és mindazt, ami maradt.
Az épület mára az elnyomást és a korlátlan hatalmat jelképezi, melyet Kína kormánya gyakorol a városra.
A háztetők piros-sárga színei, akárcsak a buddhista szerzetesek ruhái, névtelen temetőként veszi körül az egyetem monumentális épületét.
Rendezett mészárszék
Első pillantásra pusztán felülnézetből ábrázolt, rendezett utcákat, tereket látunk az óriási vásznakon. Más-más városképeket, melyeken közös, hogy favellára emlékeztető színes háztetők vesznek körül egy monumentális épületet. A mecset vagy egyetemi kampusz a vallás, a kultúra megtestesítője, mely a város fölé magasodva büszkén hirdeti a béke, a harmónia lehetőségét és a tudás hatalmát.
A városképek azonban csak első ránézésre tűnnek nyugodtnak. Közelebb lépve a rendezett utcák kavargó foltokká alakulnak, láthatóvá válik a robbantások kavargó füstje és a nyugtalanító káosz.
Az olajfesték zaklatott, vaskos rétegződése néhol olyan mértéket ölt, hogy a festmény szinte terepasztal érzetét kelti. A képeken a vaskos festékrétegek háromdimenzió illúzióját keltik.
Izgalmas megoldás ez, tekintve, hogy Baranyai Levente a pusztítást madártávlatból, felülnézetből ábrázolja. A befogadó így a képeket nézve egy bombázó vadászrepülő pilótájának bőrében érezheti magát. A téma kétdimenziósságának, valamint a felület durvaságának ellentéte nagyon különleges összhatást eredményez.
Az ecsetvonalakból is érezhető zaklatottság és a düh mögött a kis emberek szenvedése és a hatalom által generált értelmetlen háború áll. A képek méretükben is ennek a témának a monumentalitását támasztják alá.
„A színek őseszmék, léteznek mióta világ a világ”
– így definiálja Baranyai Levente a színeket, melyek további jelentésréteggel ruházzák fel műveit. A kiállítás egyik kísérőelemeként segíti az értelmezést az úgynevezett „gasztroideológiai színkör”, mely az ismert, háromrendbeli, 12 osztatú színkör újragondolása.
Baranyai Levente szerint a színek egyenlők az ideákkal, melyek, akárcsak a színkör egyes komponensei, szemben állnak egymással.
A három alapszín, mely festményein is dominál: a vörös, a sárga és a kék, itt a növényevőket, a ragadozókat és a mindenevőket szimbolizálja. Ennek közepén az ember, mint csúcsragadozó áll. A háborúk, a fizikai és kulturális erőszak mind innen ered, az embertől, akit a hatalomvágy irányít. A „gasztroideológiai színkör” elemei a világ létezése óta jelen vannak– akárcsak a Földünkön a háború.
Kis magyar valóság
A tibeti és szíriai sorozat mellett egy magyar vonatkozású kép is helyet kapott, mintegy görbe tükröt állítva az egész kiállításnak.
A Nemzeti Illemhely című alkotás a budapesti Nemzeti Galériát ábrázolja, szintén felülnézetből. Míg a többi festmény a hagyományosnak vélt, háborúk általi pusztítást mutatja be, ezen más jellegű rombolás jelenik meg.
A galéria épülete körül – akárcsak bombabecsapódások – helyezkednek el a futball stadion épületek.
Itt nincs szó polgárháborúról vagy vallási terrorizmustól. Ez egy más típusú hatalmi erőszakot elszenvedett táj, egy talán nem is olyan távoli, elrettentő jövőkép. Önmagában is erős kormánykritika ez a mű, amire a többi, lebombázott várost ábrázoló alkotás még jobban ráerősít.
Magyarországon hivatalosan a rendszerváltás óta béke van, a politikának viszont szüksége van ellenségképre, mondvacsinált küzdelmekre ahhoz, hogy fenntarthassa a hatalmat.
A kultúra ellen elkövetett bűncselekmények viszont súlyos csapásokat mérnek a társadalmunkra. Mindez, párhuzamba állítva a tibeti és főleg a szíriai háborús területek látképével, igazán hátborzongató.
A háború csendje
Baranyai Levente nem hatásvadász módon, mégis igazán érzékletesen ábrázolja a háborút. Nem folyik vér, nem látunk halottakat, sőt emberalakokat sem. A csend, ami a képeiből árad árulkodóbb, rémisztőbb. A kietlenség, az emberi élet nyomának hiánya borzongatón hat a háttérben gomolygó vörösesbarna bombafelhő árnyékában. Izgalmas békevágy-megfogalmazás ez innen, Magyarországról, ahol béke van, még sincs egyetértés. Ahol a mindennapi sajtó része a háború elől elmenekült népek sorsa, mégsem beszélünk magáról a háborúról.
Baranyai Levente művei által a realitás és absztrakció határmezsgyéjén próbálja megmenteni azt, ami még megmaradt múlékony világunkból. A hatalom mészárszéke ugyanis nem csak földrajzi adottságok vagy vallási hovatartozás alapján válogat.
A kiállítás 2019. április 8-ig látogatható a FUGA-ban.
