Baranyi Lászlót komoly baleset érte, miután egy próbára igyekezvén hatalmasat esett.

Baranyi Lászlót az Az unoka című filmben alakított szerep után kereste meg egy külföldi rendező egy készülő film miatt. Ennek a filmnek a forgatására tartva azonban elbotlott, és nagyon esett, írjaBlikk.

Az arcomat próbáltam a kezemben lévő aktatáskával védeni, de a szemüvegem így is betört és felcsúszott a homlokomra, a fejemből pedig ömlött a vér

– emlékezett vissza a színész. A stábtagok azonnal mentőt hívtak hozzá, akik kórházba szállították. “A fejem betört, de más csontom nem sérült, a ball vállam viszont alaposan zúzódott, az egész karom lila volt. Még aznap hazaengedtek, de sokat kellett pihennem, és egy ideig fel volt kötve a karom Szerencsére a sérüléseknek már nyoma sincs, de a vállam még mindig nagyon fáj, nem tudom a karom teljesen felemelni. Minden reggel tornáztatom, bízom benne, hogy nemsokára újra a régi lesz” – tette hozzá.

De a szerencsétlenségeknek itt még nem volt vége, egy héttel később felesége szenvedett el balesetet egy baráti kerti partin.

Valahogy megcsúszott, és szegénykém rosszul esett. Ez hat hete történt, és azóta már kutya baja, de néhány hétig mind a ketten sérülten feküdtünk itthon.

“A helyi önkormányzat azonban nagyon kedves volt, és küldött nekünk egy ápolót, aki mindenben segített nekünk, és azóta is hetente kétszer jár hozzánk” – magyarázta Baranyi. 

A baleset következményeként a színész visszamondta a szerepet, pedig a rendező fenntartotta volna neki. “Vérzik a szívem érte. Jött néhány felkérés az utóbbi időben, de bevallom, a baleset után félek bármit is elvállalni, pedig a szívem vágyna rá.”

Kilencvenhárom éves koromig meg se kottyant az idős kor, de amióta 2021-ben elkaptam a covidot, és életemben először kórházba kerültem tizenhat napra, elhagyott az erőm

– vallotta be, hozzátéve, hogy “akkor újra kellett tanulnom járni, azóta is bizonytalannak érzem a lábaimat és az egyensúlyom”.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.