Baranyi László múlt héten sztrókot kapott otthonában.

Baranyi László beszámolt róla, hogy egy enyhébb sztrókot kapott, de már sokkal jobban érzi magát, írjaBlikk.

Szombaton kaptam egy enyhe sztrókot, ami úgy derült ki, hogy hiába próbáltam, nem tudtam beszélni. A fejemben tudtam, hogy mit szeretnék mondani, de nem tudtam kimondani a szavakat.

“Nem tartott sokáig, talán egy percig sem, de borzasztóan megijedtem. Vasárnap este újra megtörtént, és akkor a feleségem azt mondta, hogy ez nem játék, hétfőn átmegyünk a kórházba” – mesélte a színész.

Most már jól vagyok, és bár rengeteget kellene feküdnöm, én inkább sétálgatok a folyosón, most épp az ágyam szélén ülök. Ha minden jól megy, péntekre beállítják a gyógyszereimet, és haza is mehetek.

“Kaptam vérhígítót, amit életem végéig szednem kell, és az elkövetkező napokban szigorú ágynyugalomra ítéltek az orvosok” – tette hozzá. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.