Követem Trash Egy juhász beíratta a birkáit az iskolába, mert nem...

Egy juhász beíratta a birkáit az iskolába, mert nem volt elég diák

Promóció

Az Alpok az a hely, ahol bármi megtörténhet? Még olyan trash dolgok is, minthogy birkákat írattattak be a diákok közé egy iskolába.

Promóció

A Crets-en-Belledonne található francia falu iskolájába íratta be bárányait a diákok közé egy juhász. Összesen tizenöt bárány ült az iskolapadba.

Bárányok az iskola előtt, akik diákok mellé kerültek / Fotó: BBC

A történet onnan indult, hogy az iskolában 266-ról 261-re esett a diákok száma. Ezt nem tudta tétlenül nézni Michel Girerd juhász.

Egy 61 éves egyetemi professzor drog előállítását tanította a diákjainak

A vád szerint nem csak MDMA előállítását tanította diákjainak egy japán egyetemi tanár. A 61 éves professzor az 5F-QUPIC nevű dizájnerdrog előállítását is megmutatta a hallgatóknak. Tatsunori Iwamura, a Matsuyama Gyógyszertudományi Egyetem tanára a bűnét elismerte, írja a . A hatóságoknak magyarázatként azt mondta, “oktató” jelleggel vezette be a fiatalokat a drogelőállítás művészetébe.

Mit tehetett volna, mint beírratta a diákok közé tizenöt bárányát. A jószágokat az iskola elé hajtotta.

Valentine Letesse on Twitter

15 moutons inscrits à l’école de Crêts en Belledonne contre la fermeture d’une classe et 65 dans la cour de récré. (Shaun 🐏 va en CM2 ! ) @bleu_isere https://t.co/YaPHoIvR6X https://t.co/KxAv2B7oJ5

Azt gondolnád, unatkozott, ugye? Pedig nagyon is tenni akart a faluért! Ha az osztályban nincs meg a megfelelő létszám, a szabályoknak megfelelően meg kell szüntetni azt. A falu polgármestere szerint ez teljes képtelenség, nem tehetik meg, hiszen a “bárányok beiktatásával már minden rendben van”, írja a BBC. Mint elmondta, a rendszert nem érdekli, hogy az osztály egyik része birkákból áll.

Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A legszürreálisabb ötletek, hogyan védheted meg magad a koronavírus ellen

A kínai emberek saját kezükbe vették a sorsukat, maguknak gyártanak védőmaszkokat!

A pillanat, amikor az álmodozó turistát elgázolja a valóság

Nem véletlen, hogy egyes helyeken már turistaadót szednek.

Színésznők, akik nem szégyellik terhes alakjukat és döngő lépteiket

Bátran pózolnak fürdőruhában, domború hassal is és döngő léptekkel, ezek a büszke anyukák.
Promóció

a szerk. ajánlása

Tudtad? Kultúránként egészen mást jelent, amit a kezünkkel csinálunk

Ami egyik helyen a kedvesség jele, az máshol durvaságnak számít.

A nosztalgiavonat átrobogott a vásznakon – Ezek voltak 2019 legjobb külföldi filmjei a ContextUs szerint

Volt egyszer egy 2019-es év, amelyben korunk legnagyobb mesterei és feltörekvő tehetségei egyaránt megmutatták, hogyan is kell filmet készíteni.

Ezek minden idők legdrágábban elkelt festményei

Cikkünkben górcső alá vesszük a valaha legdrágábban elkelt tíz festményt, és arról is esik pár szó, miért kerülnek bizonyos festmények többe, mint mások.
Promóció

ez is érdekeltéged
<3