A streetart-művész ezúttal csókolózó pópákat fújt fel egy ház falára. A graffiti megfejtését a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Facebook-oldala adta meg.

Mint írták, “a streeatart fenegyerekét az ortodox egyház fokozódó térnyerése és a közelgő alkotmánymódosító népszavazás akaszthatta ki annyira, hogy sniccert és sprét ragadjon. Vagy csak mert sokkal kisebbek a büntetési tételek graffitiért, mint itthon.”

A család meghatározásáról szóló, alkotmánymódosító referendumot a hét végén tartják Romániában. A kormány sürgősségi rendeletet hozott arról még szeptemberben, hogy a voksolás kétnapos legyen.

A népszavazáson arról dönthetnek az emberek, hogy egyetértnek-e azzal a román szenátus által már elfogadott törvénytervezettel, amely szerint a család “egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házassága”.

Kiderült, hogy a Kétfarkú Kutya Párt festette Orbánt mozdonnyal, Banksy név alatt

Mint arról hírt adtunk, úgy tűnt, a Massive Attack-koncert miatt (is) Banksy Budapestre látogatott. És ha már itt volt, akkor itt hagyta a névjegyét. Ám azonnal korrigálnunk kellett, hiszen Banksy stábjának megkeresésére kiderült, nem a brit művész járt nálunk, szélhálmos lehet. Néhányan a Magyar Kétfarkú Kutya Párt akcióját látták az ügy mögött, azonban nem lehetett bizonyítani.

A tervezet tehát ellehetetlenítené az azonos neműek házasságkötésének. A hatályos román alkotmányban “a házastársak önkéntes elhatározással létrehozott házassága” szerepel.

Sebő Ferenc a Banksy-ügyről: “A miniszterelnök egy infantilis, megalomán imposztor” – Interjú

ContextUs: Mint kiderült, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt áll az ál-Banksy street art mögött. Miért éppen a felcsúti kisvasútra akartatok reflektálni? Nem a felcsúti kisvasútra akartunk reflektálni, hanem arra, hogy szerintünk a Thomasos rajzfilm egy nagyon szar mese. Google it. Did you know? ContextUs: Ha nem “írjátok alá” Banksy-ként, vélhetően akkor is bejárta volna a magyar sajtót.

A szavazólapokon nem szerepel majd szövegszerűen a család új meghatározása.

Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Basky ismét Kolozsváron járt. A streeatart fenegyerekét az ortodox egyház fokozódó térnyerése és a közelgő alkotmánymódosító népszavazás akaszthatta ki annyira, hogy sniccert és sprét ragadjon. Vagy…

Arra a kérdésre kell majd igennel vagy nemmel voksolniuk a választóknak, hogy “egyet ért-e az alkotmánymódosító törvénnyel abban a formában, ahogy azt elfogadta a parlament?”.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.