A VV4 két egykori játékosának kapcsolata barátságból fordult ellenségeskedésbe, ráadásul nem ez az első alkalom, hogy a bíróságon próbálják rendezni nézeteltérésüket.
Baukó Éva és Alekosz legendás barátsága mára a múlté: a két villaceleb között két és fél éve romlott meg a viszony, ráadásul immár a második peres ügy folyik közöttük. Az első alkalommal – még 2021-ben – egy kölcsön miatt rúgták össze a port, amiből per lett.
A mostani vitájuk akkor lobbant fel, amikor Éva sokkoló állítást fogalmazott meg egy közösségi oldalon, miszerint Alekosz fiatalkorú lányokat zaklat az interneten, alkalmi vagy párkapcsolatot keresve. Éva – állítása szerint – egy érintettel beszélt is, ám a hölgy, aki az eset idején még csak 14 éves volt, nem kívánt a nyilvánosság elé lépni. Erről bejegyzést írt a közösségi oldalán, pedofil hajlamú viselkedéssel vádolva Alekoszt, aki nem tűrt tovább: rágalmazás és levéltitok megsértése miatt beperelte egykori barátját.
Kapcsolódó cikk

Kamerák elé állt, nem titkolja tovább Baukó Éva: megszólalt az Alekosszal való kapcsolatáról
Baukó Éva a Tények Plusz kamerája előtt tisztázta az elmúlt évek botrányait.
A felek tavaly júliusban találkoztak a bíróságon, akkor Baukó úgy fogalmazott a Blikknek, hogy morálisan máris nyertesnek érzi magát, hisz a nyilvánosság elé került az ügy. Tavaly nem sikerült megbékélniük egymással, a per pedig szerda délután folytatódott az Érdi Járásbíróságon. Baukó Éva megérkezett a helyszínre az ügyvédjével, Lichy Józseffel. Nem sokkal később megjelent Alekosz is.
“Tegnap értesültem a tárgyalásról az ügyvédemtől. Valahogy elkeveredhetett az idézés, nem készültem erre most” – mondta a Blikknek Baukó Éva. A felek egymásra sem néztek, nem is köszöntek egymásnak.
Kapcsolódó cikk
Alekosz vett egy levegőt és bátran kijelentette, hogy ma nála nincs nagyobb sztár Magyarországon
Hajdú Péter sem értette, nem tudta mire vélni.
A tárgyalás megkezdődött, mindketten hozzájárultak ahhoz, hogy a sajtó jelen legyen és felvételeket készítsenek róluk. Alekosz közölte, hogy örül is a sajtó jelenlétének. Éva közölte a bíróval, hogy a régi címere érkezhetett az idézés, a bíró közölte vele, hogy így joga van elhalasztását kérni, de ő ezzel nem élt.
“Olyan mocskos és aljas vádakkal élt velem szemben, összemosva a nevem a pedofíliával, hogy két éve nem alszom. Éva a munkáltatóimnak is elküldte ezeket a vádakat. Szeretném a leghatározottabban kérni, hogy megbüntessék ezt a nőt” – mondta Alekosz. Vallomásában így fogalmazott: “2023 márciusától kezdődött ez az elképesztő állapot, egy évig tűrtem, pedig addig is mocskolódott. De akkor kiposztolta, hogy pedofil vagyok, kislányokat zaklatok, kiposztolta a magánlevelezéseimet. Az akkori munkáltatómnak, a TV2-nek és a teljes sajtónak elküldte ezeket a levelezéseket és vádakat, ki lettem kiáltva pedofilnak. Holott én is elítélem a pedofilokat, édesapám rendőr volt, nem ilyen neveltetést kaptam, nincs közöm ezekhez a vádakhoz. Nem tagadom, mindig is csajoztam. Amikor Éva felhívást tett közzé, hogy jelentkezzen nála, akiket zaklattam vagy beszélgettem vele, akkor többen küldtek neki beszélgetéseket, ezekkel élt vissza a közösségi oldalon. Érdekesnek tartom, hogy amióta ez megtörtént, nem hívnak se a TV2-be, se az RTL-hez, se a Rádió 1-hez.”
Éva közben bekiabálta, hogy hazugság, de a bíró rendre intette. Éva vallomása: „Nem követtem el bűncselekményt, tudatosan posztoltam az üzeneteket amiket fiatalkorúakkal váltott. Engem felháborít ez a viselkedés. Írt egy hölgy, hogy 14 éves volt, amikor Alekosz zaklatta, és ebből volt is feljelentés Alekosszal szemben. 14 éve ismerem Alekosz, a stílusát, tudom hogy van egy gusztustalan stílusa, amikor lepattintják. Amikor a villába költöztünk, akkor is azzal kezdett, hogy jöhetnek a csajok 15-tol 60-ig. Nem írtam direkt, hogy pedofil, hanem pedofil hajlamú. Nem írok és nem terjesztek hazugságot senkiről. Én ezt azért csináltam, hogy viselkedjen és egy 14 éves lány számomra még gyerek. Azért fordultam a nyilvánossághoz, hogy mindenki lássa, milyen ember. Nem tartom őt egyébként pedofilnak, csak pedofil hajlamúnak, a nők védelmében szólaltam fel. A magántitok megsértését vállalom és a felelősséget is érte.”
Kapcsolódó cikk
Baukó Éva nem kertelt, kimondta: Andrei Mangra hazudik – súlyos dolgot mondott a VV-hős
A Dancing with the Stars táncosa kitérő válaszokat adott a drogbotránnyal kapcsolatos vádakra. Baukó nem érti, hogy miért nem folytatja a műsorát, ha minden rendben van vele.