Villamossal ütközött egy autó, emiatt a 3-as villamos nem jár a Bosnyák tér és az Örs vezér tere között. Baukó Éva ült a kocsiban.
Menetrend szerint közlekedő villamossal ütközött össze egy gépkocsi a XIV. kerületben, a Nagy Lajos király útja és a Mogyoródi út kereszteződésénél.
A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a síneken forgalmi akadályt okozó autót. A mentők is kiérkeztek a helyszínre, ahol a villamosforgalom mindkét irányban szünetel a baleset miatt – írja a katasztrófavédelem.
Egy neve elhallgatását kérő szemtanú szerint a volán mögött a ValóVilág egykori sztárja, Baukó Éva ült, akit elszállítottak a mentők.

Kapcsolódó cikk

“Nagy volt a csattanás, arra lettünk figyelmesek a barátommal. Kiszállt egy szőke hölgy a kék Toyota volánja mögül, és azonnal megismertem Baukó Évát, mert annak idején nagy ValóVilág-rajongó voltam. Úgy tűnt, nem sérült meg, de nem sokkal később a helyszínre érkezett a rendőrség mellett egy mentőautó is, amely végül elvitte Évát. Remélem, nem történt komoly baja” – mondta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő szemtanú.
Baukó Éva is nyilatkozott a baleset után.
„Megijedtem nagyon. Csak egy nagy csattanást hallottam. Bevallom őszintén, figyelmetlen voltam és rosszkor akartam fordulni a Mogyoródi úton. A villamos is lassan jött és én is csak 30-cal mentem. Szerencsére csak az oldalamat kapta el, de lökött rajtam egy nagyot” – mesélte elcsukló hangon.
Hozzátette, hogy mindenki kiszállt és megnézte, jól van-e, ami nagyon jólesett neki. Azt mondta, hogy személyi sérülés nem történt a villamoson, de őt nagyon megrázta az eset.

„Annyira kedvesek voltak az emberek. Odahívtak nekem mentőt, volt ott egy rendőrnő, ő is tök aranyos volt. Nagyon felment a pulzusom, szerintem pánikrohamom volt” – nyilatkozta a Blikknek.

Bár Éva nem érzett sérülést, a protokoll szerint bevitték az Országos Baleseti Intézetbe. Hozzátette, hogy elvileg minden lelete rendben van, csak a kocsija lett totálkáros.
“Azon nevettem, hogy megfújatták velem a szondát, én meg mondtam, hogy nyugodtan fújhatom, tíz és fél éve nem ittam alkoholt” – mondta.
“Azon nevettem, hogy megfújatták velem a szondát, én meg mondtam, hogy nyugodtan fújhatom, tíz és fél éve nem ittam alkoholt” – mondta.

Ugyan a magyar sajtó nem emlékezett rá, de a Contextus utánajárt: 2022 májusában szintén karambolozott Baukó ugyanezzel az autóval. Akkor nem villamossal, hanem busz volt a másik jármű.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.