A közönség imádta, ám egy kolléganőjétől rendszeresen kapott fenyegető leveleket Bay Éva.
A Magyar Televízió egykori bemondója a Blikk Talk vendégeként ugyan nem árulta el, ki volt az a bemondó, aki féltékenységből írogatott neki, de ő tudja a rosszindulatú kolléganő kilétét.
“Szakmai féltékenységből írogatott. Most mondjam azt, hogy az ő férje volt a beszédtanárunk? 42 évvel volt idősebb a tanár úr, mint a hölgy, aki egy rendkívül értelmes, nagyon helyes nő volt egyébként. Tényleg egy rendkívül értelmes nő volt, csak valahogy a közönség se igazán kedvelte” – emlékezett vissza az egykori bemondó, aki szerint ennek ellenére a kolléganőt a férje szinte piedesztálra emelte, így a többiekkel szemben eleve előnyt élvezett.

Kapcsolódó cikk

Éppen ezért nehezen magyarázható, miért írta ezeket a leveleket a nő, akinek a személye hamar kiderült Bay Éva számára.
“Nem kell különösebben írásszakértőnek lenni ahhoz, hiszen egymást váltottuk az adón, és a bemondópulton ott maradt az adásmenet, benne volt a kézírása” – magyarázta a Bay Éva, aki hozzátette: nem volt hajlandó reagálni ezekre az alattomos levelekre.

Kapcsolódó cikk

“Nem értették, miért nem roppanok össze. Én ebből nem csinálhattam ügyet, hogy ott vannak a borítékok, és itt az ő írása, és miért kell ezt velem csinálni. Nem akartam. Sokkal rosszabb volt nekik az, hogy ennyi energiát fektettek abba bele, hogy nekem rossz kedvem legyen, ám nem lett” – nevetett Bay Éva.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

kapu tibor leszallt leszallas hazateres

Kapu Tibor hazatért a Földre

Nem egészen egy nappal a Nemzetközi Űrállomásról való lecsatlakozás után érte el a földfelszínt a Kapu Tiborékat szállító Crew Dragon kapszula. A magyar űrhajós immár földi levegőt szív, a hazatéréssel lezárult a történelmi űrrepülés.