BB Évi, azaz Párkányi Éva az első Big Brothert nyerte meg 2002-ben, de ezt követően már csak magánéleti válságai miatt szerepelt a hírekben. Mentális állapota miatt folyamatos ellátásra szorult, így pszichiátriára került 2005-ben, majd 2009-ben skizofréniával diagnosztizálták.
A volt valóságshow-hős egyik ismerőse mesélt Párkányi jelenlegi állapotáról, amit a 168 szemlézett.
Évi egy teljes értékű ember. Néha vannak rosszabb napjai, de ezek ellenére javult az állapota.
“Tény, volt időszak, amikor még féltek tőle az ápolók, mert agresszívabb volt, de ez nem csoda, hiszen komoly skizofréniával vitték be az intézménybe.”
Szomorú tény, de ő már soha nem jöhet ki az intézményből. Jelenleg neki ez a legjobb hely, ahol lehet. Kétlem, hogy bárhol máshol megkapná azt a figyelmet, amire igazán szüksége van
– jelentette ki az informátor.
Kapcsolódó cikk
Pszichiátriára vitték az RTL Klub sorozatszínészét, megverhette a saját kisfiát
Molnár Gusztáv nem is olyan régen még a sikeres (sorozat)színészek közé tartozott, mostanában azonban inkább a magánéleti botrányai miatt hallunk felőle.