A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a magyar zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. A zenekar két év alatt több mint 19 országban koncertezett, fesztiválokon, és klubokban egyaránt.

Az első lemezük 2016-ban jelent meg, The Odyssey címmel, amely Fonogram-díjat kapott az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A zenekar az amerikai turnéja után, de még a fesztiválon szezon előtt, friss klippel jelentkezik.

A Belau körülbelül két éve tűnt fel a magyar zenei palettán könnyed, electronica-val átitatott dalaival. A frissnek mondható projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A céljuk, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni.

Belau: Ki ne szeretne a tengerparton ücsörögni? – Interjú

Két év sem telt el a Belau megalakulása óta, de úgy berobbantak a srácok a zeneiparba, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Több mint 33 országban játszották az Island Of Promise gigaslágerüket, kiadták az első nagylemezüket, és a 2017-es év is jól kezdődött

A Belau közel két év alatt számos sikernek örülhetett: több portálon is bekerültek az év legjobb dalai és klipjei közé, megnyerték a Klipszemle különdíját, a BBC Radio 1 is leadta egyik dalukat, valamint megnyerték a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei albuma kategóriában.

A fiatal formáció két év alatt több mint 120 koncertet adott a legnagyobb hazai fesztiválokon és klubokban, valamint 19 különböző országban. 

Felléptek többet között a hollandiai Eurosonicon, az amerikai SXSW-n, a Reeperbhanon vagy az Untold fesztiválon is.

BELAU // BREATH ft. SOPHIE LINDINGER (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

The hungarian chillwave duo ‘Belau’ after their critically acclaimed debut full-length now continues its journey towards the opportunity of finding the tranq…

A Belau új, Breath című dalában ezúttal a Leyya nevű osztrák formációból ismert Sophie Lindinger működik közre, akivel a zenekar először Texasban találkozott személyesen. A friss dalt Kováts Marci keverte, míg a hozzátartozó videoklip Damokos Attila és Nagy Marcell munkáját dicséri.

Belau
/ Fotó: A Belau Hivatalos Facebook-Oldala

A második Belau-lemez előreláthatólag tavasszal lát napvilágot, a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül néhány külföldi közreműködővel. Az új dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a karibi térségében, ezt a világot szeretné a formáció még inkább átadni azoknak, akik elmennek a koncertjeikre. A zenekar nyáron folytatja külföldi turnéját, valamint a legtöbb hazai fesztiválon is megfordul.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.