Korábban katonai cenzúrát követelt Belénessy Csaba, idén kitüntették Magyar Érdemrenddel

Újabb kormánypárti személy érdemelt állami kitüntetést. A korábban katonai cenzúrát szorgalmazó Belénessy Csaba Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozata kitütetést érdemelt ki.

Értékteremtő munkájáért kapta meg Belénessy Csaba a kitüntetést

A Kossuth-, Széchenyi-díjak mellett kiosztották a miniszteri művészeti díjakat – amelyekben kormányhoz kötődő művészeket előszeretettel ismertek el – is, valamint a Magyar Érdemrend lovagkeresztjeire érdemeseket. Utóbbi elismerésben, pontosabban Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári fokozata kitüntetésben részesült Belénessy Csaba is.

A 2010 és 2012 között az állami hírügynökség, a Magyar Távirati Iroda (MTI) vezéreként tevékenykedő Belénessy “a hazai közszolgálati média újságírójaként, szerkesztőjeként és vezetőjeként végzett közel négy évtizedes, értékteremtő munkája, valamint kommunikációs szakemberként folytatott sokszínű tevékenysége elismeréseként” kapta meg a lovagkeresztet.

belenessy csaba katonai cenzura mti kituntetes magyar erdemrend
Belénessy Csaba (b) és Orbán Viktor / Fotó: MTI

Belénessy korábban a Duna TV alelnökeként és a Lánchíd Rádió főszerkesztőjeként dolgozott. Dunaújvárosban is médiaközpontot szervezett a cége, amíg fideszes volt a városvezetés. Jelenleg is van műsora a kormánypárti Karc FM-en.

Az MTI-vezér és a katonai cenzúra esete

Tavaly márciusban, a koronavírus-járvány berobbanása idején Belénessy a Facebook-oldalán osztotta meg ötletét.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Mint írta, „a koronavírussal összefüggő ügyekben, a veszélyhelyzet idejére üdvös lenne elrendelni a cenzúrát”.

Első blikkre nem egészen lennénk biztosak abban, hogy Belénessy mindezt teljesen komolyan gondolja. Ám egy a poszt alatti hozzászólásban cizellálta a felvetésben. Szerinte „a honvédségnek szerintem van erre kiépített rendszere.”

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból