Béres Anett elutasította Alekosz ajánlatát, aki nyílt levélben hívta el randizni.

Béres Anett szívszorító vallomást tett, miszerint nem így képzelte az életét, nagyon szeretne megházasodni és családot alapítani, mégis szingli. A hírre Alekosz egy nyílt levéllel reagált, amiben 240 ezer forintos jövedelmével büszkélkedett, és azt javasolta, menjenek el egy randira. 

Hogy mersz engem felhívni, te ÓTVARÉK! Hangzott el a lesújtó mondat a beköszönésem után. Anettet tegnap este hívtam fel telefonon, hogy közöljem, szándékaim komolyak. Nem erre számítottam

– vallotta be Alekosz bejegyzésében, amit a Blikk szemlézett. “Pár évvel ezelőtt ez az igazán kedves lány rajongott a ValóVilágért, örömmel jött be mihozzánk, akkor úgy éreztem, hogy barátság alakult ki közöttünk. Párszor össze is futottunk azóta, beszéltünk is” – tette hozzá.

Mély megrendüléssel, csalódással, szomorúsággal konstatáltam ezt a kiábrándító véleményét rólam, úgy érzem, neki erre okot nem adtam. Rövid dialógunk egyéb jelzőit már le sem írom.

“Mindössze 23 másodpercig tartott, ami alatt nekem csak annyit sikerült mondanom, hogy Szia Anett. Ezúton kívánok neki sok boldogságot…! Őszinte, igaz barátokat, és hogy megtalálja, akit keres” – írta a valóságshow-hős.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet