Béres Anett nagyon vágyik a házasságra és a gyerekvállalásra, de úgy érzi, kezd kifutni az időből.

Béres Anett előző párjával 7 évig volt együtt, az ayahuasca-ügy után szakítottak. Az egykori reality szereplő nagyon szeretne gyereket, de attól tart, hogy ki fog futni az időből, írja24.hu.

Gyerekkorom óta arra vágytam, hogy gyerekem és férjem legyen, és nem tudom, hol baltáztam el így az életemet, hogy még mindig egyedül vagyok.

“Persze bármi lehetséges, de a gyerekvállaláshoz már nagyon a »végstádiumban« vagyok. Számomra nagyon fontos a házasság, és olyasvalakivel szeretném összekötni az életemet, akivel aztán együtt öregszünk meg, ugyanis egész életemben a nagyszüleim kapcsolata volt a példa előttem, akik 50 évig voltak házasok. Elképzelhető, hogy én pont ezzel rontottam el, hogy mindig a tökéletességet kerestem.”

Nem mondtam le az anyaságról, és nehéz lesz elfogadnom, ha mégsem jön össze, de nem mindenáron ragaszkodom hozzá, ugyanis számomra elengedhetetlen, hogy családban neveljem fel a gyerekemet

– vallotta be Béres, aki jelenleg a Tinderen próbál ismerkedni, de még nem jutott odáig, hogy találkozzon is valakivel. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.