Béres Anett közel egy évvel ezelőtt szenvedett életveszélyes sérüléseket egy teaszeánsz során. Több műtétre is szüksége volt, nemrég pedig eltávolították a csavarokat a gerincéből, de elmondása szerint még mindig nem épült fel teljesen, írja a 24.hu.
Amióta kivették a csavarokat a hátamból, sokszor küzdök fájdalommal, illetve arra is oda kell figyelnem, hogy rendszeresen hordjam a merevítőt
– árulta el. Bevallása szerint türelmesen vár, de vannak apróságok, amik már kezdik frusztrálni a gyógyulásban.
Nagyon óvatos vagyok, mert nem emelhetek, nem hajolhatok le; kicsit frusztrál, hogy egy karton ásványvizet nem emelhetek meg, de nem kísértem a sorsot
– jelentette ki.
Kapcsolódó cikk
Béres Anett elárulta, lehet-e még gyereke a gerincműtéte után
Korábban már többször nyilatkozta, hogy vágyik a családalapításra.