Berki Krisztián és Mazsi a házassági évfordulójukat ünneplik. Berki hivatalos Facebook-oldalán tálalt ki házasságuk működésének dinamikájáról.

Álompárnak tűnnek

Berki Krisztián és felesége, Mazsi kívülről sokaknak álompárnak tűnhet, azonban náluk is vannak hullámvölgyek. Mazsi nemrég beszámolt arról, miszerint szakemberhez fordultak, hogy megmentsék a házasságukat, mert úgy érezte, csak egymás mellett élnek, de nem együtt – írta a Blikk.

Pontosan tudják, hogy a dolgok helyrehozatala nem megy egyik pillanatról a másikra, és ez csak megerősíti őket abban, hogy tartsanak ki egymás mellett jóban-rosszban. Berki a hivatalos Facebook-oldalán egy őszinte bejegyzést tett közzé, amelyben elárulta, hogy történt náluk minden.

Tudjátok, én 1 hónapja is még válni akartam… Azt éreztem a feleségemen, hogy gyűlöl…. de annyira, amennyire embert lehet gyűlölni… aztán egyszer csak, tudod, amikor az egyik fél üvölt: “te beteg állat vagy, neked pszichológushoz kéne elmenned”

– írta bejegyzésében.
Berki szerint az embernek két választása van, vagy megsértődik, vagy elismeri, hogy segítségre van szüksége és tesz is érte. “Persze, csakis akkor, ha a kapcsolat, a házasságotok előrébb való és fontosabb a saját személyednél! (Mert ugye, mindenki ezt mondja… Csak nem úgy cselekszik)” – fejezte be Krisztián a gondolatot.

Elengedni mindig könnyebb

Berki elmondta, mennyivel könnyebb lett volna a feleségének elhagyni őt, de sosem tette, mert egy igazi nő, igaz szerelemmel a szívében – mostmár pedig igazi szövetségesek.

Két Nő van ma, aki megmentette a házasságomat: a szerelmem és Zsóka, a pszichológusom. És tudjátok, mi kell hozzá? Szinte semmi, csak te magad, hogy akard, és ha akarod, a pszichológus egy valós és biztos keretet add hozzá, amelyre minden párnak szüksége lenne

– magyarázta Berki a Facebook-oldalán.

Elmondta, hogy tényleg szeretne jobb apa és férj lenni, ezek jelentik a legtöbbet. Hogy állítását alátámassza, egy Feldmár András idézettel fejezte be bejegyzését:

„A szeretet örül a másiknak, úgy, ahogy a másik van. Kritika nélkül, nem várva, hogy a másik változzék olyanná, amilyet én szeretnék, azt képzelve, hogy az majd milyen jó lenne a másiknak is.”

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet