Berki Krisztián egy barátja azt állítja, a médiaszemélyiség úgy gondolta, Berki Mazsi megcsalja őt.

Berki Krisztián és Berki Mazsi tavaly nyíltan beszéltek arról, hogy a kapcsolatuk megromlott. Akkor Mazsi azt állította, ennek a büntetőfékezéses ügynek volt köze, de egy neve elhallgatását kérő barát azt állítja, valójában nem ez volt az oka annak, hogy Krisztián kiköltözött otthonukból, írja168.

Nekem elmondta, azért, mert úgy gondolta, hogy a felesége megcsalja

– állította a férfi, majd súlyos vádakkal illette az özvegyet.

Még a szakítás után sem hagyta [Krisztiánt] békén, mert a pénze persze kellett neki. Állandóan ment, üvöltözött, követelőzött, ennek sok fültanúja volt. Azt gondolom, Krisztián édesanyja lerántotta a leplet a menyéről

– mondta, majd hozzátette, “aki ismeri, tudja, hogy Júlia leírása pontos. Én is úgy láttam, hogy Renáta nem a háziasszonyok gyöngye, és nemhogy főzött volna, egy kenyeret nem kent meg az urának soha.”

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet