Berki Mazsi és Kajári Zoltán több mint két éve alkot egy párt. A szerelmesek együtt is élnek, és remekül működtetik a mozaikcsaládjukat, amibe az is belefér, hogy Zoltán volt párja is velük tart nyaralni.
Mazsi és Zoltán már a Nyerő Párosban is bizonyította, mennyire összetartó párost alkot. Azóta is sugárzik róluk a boldogság, kapcsolatuk az összeköltözés próbáját is kiállta, de Mazsi tavalyi – igencsak zsúfoltra sikerült – éve sem ingatta meg szerelmük pilléreit. A pár nemcsak két saját gyerekét neveli, hanem rendszeresen szervez programokat Zoltán kislányának édesanyjával is, akinek van egy nagyfia is, rá Mazsi és párja is családtagként tekint. A pár közel két és fél éve él töretlen boldogságban, nem csoda, hogy az esküvő is szóba került közöttük.
– Beszéltünk már róla, de valahogy egyikünk sem sürgeti. Próbálunk minden pillanatot megélni, ez abban is mutatkozik, hogy sokkal inaktívabb vagyok a social mediában, és hiába készül rólunk sok fotó és videó, mégsem osztom meg őket – kezdte a Vasárnapi Blikknek Mazsi.
– Remekül működik a mozaikcsaládunk, Emma mellett Zoli kislánya is sokat van velünk. Mindkettőnknek van már gyereke, ráadásul Emma már hároméves, és egyre könnyebb vele az élet. Néha elgondolkodom rajta, és beszélünk is róla Zolival, hogy milyen jó lenne egy közös gyerek is, de aztán eszembe jut, hogy még egyszer elölről kellene kezdeni mindent egy pici babával. Ráadásul az utóbbi években a világban is olyan dolgok történtek, amikre korábban nem is gondolt volna senki, például a Covid vagy a háború. Másrészt viszont olyan nagy boldogság egy gyerek! Szóval ezzel is úgy vagyunk, hogy meglátjuk, mit hoz a jövő – tette hozzá Mazsi, aki úgy érzi, talán még sosem volt ennyire kiegyensúlyozott, mint az elmúlt időszakban.
– A tavalyi évem nagyon sűrű volt, a vége pedig egy óriási hajrá a Hell Boxing Kings miatt. Az évet egy dubaji úttal zártuk, és ott nyitottuk az újat is, nagyon feltöltődtünk, de akinek van gyereke, tudja, hogy egy ilyen utazás azért nem elsősorban a pihenésről szól – magyarázta nevetve Mazsi. – Miután hazajöttünk, azért volt kis pihenő, edzéseket sem végeztem másfél hétig, épp most kezdtem újra. Megmaradt a napi két tréningem, ez már az életem részévé vált, igaz, nem csinálom már olyan feszes tempóban, mint a felkészüléskor.

Kapcsolódó cikk

Mazsinak 2025-re egyelőre nincsenek még konkrét tervei, ő és párja is élvezi, hogy több időt tud együtt tölteni a család.
– Zoli mondogatja is, hogy örülne, ha nem lenne semmilyen komolyabb elfoglaltságom idén, mert nagyon élvezi, hogy sokat vagyunk együtt. Az biztos, hogy ha jön valamilyen felkérés, elgondolkodom rajta, de nyilván nem vállalok el bármit – tette hozzá Mazsi, aki azt is elárulta, hogy nyáron azt tervezik, hogy idejük nagy részét az Adria és a Balaton közelében töltik. – Szeretünk itt, Székesfehérváron élni, és nagyon szerencsések vagyunk, mert közel van a Balaton. Nyáron rengeteget vagyunk ott hajózni, idén pedig azt tervezzük, hogy lecuccolunk a meleg hónapokra. Noha mindketten járunk Budapestre időnként, az itteni életet már semmiképpen nem cserélném el a fővárosi nyüzsgésre – magyarázta Mazsi.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.