Berki Mazsi a közösségi média-oldalán írt az elmúlt időszakban vele kapcsolatban felmerülő kritikákra.

Berki Mazsi közösségi média-oldalain hosszasan írt arról, hogy úgy érzi, meghurcolják őt a sajtóban, írja24.hu.

Ha valaki azt gondolja rólam, hogy rossz és gonosz vagyok, akkor igaza van. Ha valaki pedig azt gondolja, hogy jóra törekvő vagyok és szerethető, akkor is igaza van. Csak abszolút igazság létezik, de emberi igazság nincs

– kezdte posztját. Azt állította, igenis meglátogatta néhai férje sírját halottak napján, de ezt be lehet úgy is állítani, mintha nem tette volna. 

Az özvegy úgy gondolja, helyzetében két lehetősége van: “1. Sajnálhatom magam és együttérezhetek magammal, hogy a sajtó ilyen embertelenül meghurcol. 2. De a nagy egész szemével is nézhetem és azt mondhatom, hogy a sajtónak mindig kelleni fog valaki, akit szétszedhet, mert ez a természete. Az igazat nehéz eladni, a hazugság sokkal izgalmasabb”.

Milyen jó, hogy mindez velem történik, és nem olyannal, aki összeroppanna tőle

– tette hozzá, majd azt hangsúlyozta, hogy bár őszinte életre törekszik, ő is hibázik néha, hiszen még ő is csak most tanul bele a felnőtt életbe.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet