Berki Mazsi úgy egy éve van együtt üzletember párjával, ám a közösségi oldalain még sosem osztottak meg közös képet. Valentin-nap alkalmából most kivételt tettek.
Az édesanya tavaly májusban vállalta fel először, hogy Berki Krisztián halála után egy olyan párt talált, aki a kislányának is megfelelő.
A múlttal ellentétben, Mazsi most mindent megtett, hogy megvédje párkapcsolatát a nyilvánosság elől, így csak ritkán jelentek meg közösen a nagyobb közönség előtt.
Először a Sztárbox helyszínén láthattuk szurkolni a székesfehérvári üzletembert, ahol a Blikk lefényképezte, amint a szerelméért aggódik a ring mellett. Most Mazsi az Instagram-oldalán megosztotta az első közös képüket.

Kapcsolódó cikk

„Egy kép, amit még nem mutattam senkinek. Az első közös képünk” – fogalmazott Mazsi.
Majd hozzátette: “Ő az én Valentinom.”

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.