Lone Scherfig dán rendező The Kindness of Strangers (Az idegenek kedvessége) című drámájának világpremierjével elkezdődött csütörtök este a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale), a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja.

A szemlét utoljára vezeti Dieter Kosslick fesztiváligazgató, akit percekig tartó tapssal, állva üdvözölt a Berlinale-palota (Berlinale Palast) több ezer fős közönsége, a sorokban olyan sztárokkal, mint Andie MacDowell amerikai színésznő és a nagyjátékfilmes zsűri elnöke, Juliette Binoche Oscar-díjas francia színésznő.

https://www.youtube.com/watch?v=s8KtXfSyaXQ

A Berlinalét 2001 óta irányító Dieter Kosslick a mozi közös ünnepévé, egy “nagy közös élménnyé” tette a fesztivált, munkáját dicséri, hogy évente rendre 350 ezer jegyet adnak el a vetítésekre – emelte ki Monika Grütters német kulturális államminiszter ünnepi beszédében.

Buda Flóra Anna és Tóth Luca filmjei is meghívást kaptak a Berlinaléra

Buda Flóra Anna 2018-ban diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció tanszékén az Entropia című tízperces rövidfilmjével, amely három párhuzamosan létező univerzum működését mutatja be. A három univerzumban három fiatal nő él különböző körülmények között, azonban a rendszerbe hiba folytán bekerül egy légy, amely képes átjárni mindhárom világ között.

A Berlinale jellegzetessége a politikai, társadalmi kérdések iránti nyitottság is, ami különösen fontos most, harminc évvel a berlini fal ledöntése után, amikor ismét falak építéséről szólnak a politikai viták – tette hozzá Michael Müller, a tartományi rangú német főváros kormányzó polgármestere.

Andie Macdowell 2018 Glamour Women Of The Year Awards Got Celeb
Andie Macdowell Az Amerikai Vonalat Erősíti A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ő A Zsűri Elnöke / Fotó: Got Celeb

A fesztiválra 7861 alkotással pályáztak. Az új munkákat felvonultató 11 szekció programját összeállító munkacsoportok 334 alkotást fogadtak be. A klasszikus filmeket és kiemelkedő alkotókat bemutató szekciókkal együtt 400 alkotás látható a fesztiválon, amelyen 11 nap alatt 973 vetítést tartanak. A legnagyobb csoportot a német gyártású vagy német koprodukcióban készült művek alkotják 109 filmmel.

Az új alkotásokat tekintve Magyarországról ezúttal a rövidfilmes szekcióba hívtak meg műveket, Buda Flóra Anna Entropia és Tóth Luca Lidérc úr című munkáját.

A fesztivál felújított klasszikusokat felvonultató válogatásában Mészáros Márta Örökbefogadást tűzik műsorra február 12-én. A filmért Mészáros Márta 1975-ben – első női rendezőként és első magyar résztvevőként – vehette át a Berlinale fődíját, az Arany Medvét.

Buda Flóra Anna és Tóth Luca filmjei is meghívást kaptak a Berlinaléra

Buda Flóra Anna 2018-ban diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció tanszékén az Entropia című tízperces rövidfilmjével, amely három párhuzamosan létező univerzum működését mutatja be. A három univerzumban három fiatal nő él különböző körülmények között, azonban a rendszerbe hiba folytán bekerül egy légy, amely képes átjárni mindhárom világ között.

Tarr Béla 1994-ben készült alkotása, a Sátántangó felújított változatát a Berlinale Forum programjában vetítik, ahol 25 évvel ezelőtt elsöprő sikert aratott. A fiatal filmeseknek rendezett Berlinale Talents programban idén Tasnádi Zsófia látványtervező vesz részt Magyarországról.

Enyedi Népszava
2017-Ben Enyedi Ildikó Az Arany Medve Díjjal / Fotó: Népszava

A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában, éves költségvetése nagyjából 25 millió euró (8 milliárd forint). A szemle a magyar filmművészet számára is fontos bemutatkozási fórum, fődíját, az Arany Medvét 2017-ben Enyedi Ildikó nyerte el Testről és lélekről című alkotásával.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.