A népszerű séf, Bernáth József elárulta, miért hagyta ott a Konyhafőnök műsort.

Bernáth József catering cégnél kezdte pályafutását, Londonban és Lyonban is dolgozott étteremben. A Konyhafőnök első három évadában szerepelt, mielőtt távozott volna a főzőműsorból.

Az Ízlés szerint című podcastban mesélt arról, mi miatt döntött a kilépés mellett. Mondandóját azzal kezdte, hogy hálás a csatornának és a műsornak is, írja a Blikk.

Amit ebben a műsorban szerettem, az az oktatás volt, hogy másnap arról beszéltek, hogy mit főztem és hogyan, utána pedig kipróbálták. Izgalmas és szuper volt, addig csináltam, amíg élveztem és kihívást jelentett a számomra, de hiányzott a konyha

 – mondta, majd hozzátette: “most vagyok igazán a helyemen. Jelenleg betegtáplálással is foglalkozom, ami azt jelenti, hogy nyelészavaros embereknek készítek különböző ételeket.”

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet