Bekerült a világ legrangosabb nemzetközi világzenei listája, a World Music Charts Europe (WMCE) májusi kiadásának élmezőnyébe a Besh o droM jubileumi albuma.

Előkelő helyen a Besh o droM

A WMCE havonta értékeli a lemezeket, 27 ország ötven világzenei szakemberének szavazatai alapján juthat album a legjobb húsz közé. A Besh o droMot most a 11. helyre rangsorolták – közölte az albumot kiadó Fonó Budai Zeneház pénteken az MTI-vel. A Besh o Dromot egyébként nemrég felkérte a köztelevízió a Kult 30 műsorába. Azonban mire elkészültek az új videóklipjük utómunkáival, majd az épületbe értek, már megtagadták a klip lejátszását. Emiatt érdekes, hogy éppen az MTI adott hírt a zenekar nagy sikeréről.

Besh O Drom Vilagzenei Lista
/ Fotó: A Besh O Drom Hivatalos Facebook-Oldala

A népszerű csapat tavaly februárban megjelent huszadik születésnapi lemeze áprilisban a régió zenéit szemléző Balkan World Music Charts negyedéves listáján állt a 8. helyen.

Három országból tartják egyben a zenekart

A Besh o droM jubileumi albumán tizenkét dal – avagy „beshodromosan” csocsek – található. A zenekari tagok három különböző országban élve és alkotva tartják egybe a zenekart és művelik azt a zenei stílust, amely már jellegzetesen a Besh o droMé.

Az album zenei anyagát Kardos Gábor koncertfotói kísérik keményfedeles kötetben.

Az együttes tagjai: Kaszai Lili (ének), Pettik Ádám (derbuka, kanna, ütőhangszerek, ének), Barcza Gergely (szaxofon, kaval), Herr Attila (basszusgitár), Hámori Máté (gitár), Csurkulya József (cimbalom), Seres Vilmos (szaxofon, klarinét), Molnár Tamás (szaxofon), Szumper Ákos (dobok).

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

tisza-ketharmad-alaptorvenymódositas-magyar-peter-vizsgalobiztossag

„Egy politikai furkósbotként működő hivatal” – Csodafegyvert adna a kormány és a saját maga kezébe a Tisza-kétharmad

A Tisza-kormány, Melléthei-Barna Márton képviselő vezetésével, átfogó Alaptörvény-módosítást indított, melynek célja a miniszterelnöki mandátum nyolc évben történő limitálása, ami megakadályozná Orbán Viktor visszatérését, valamint a Lánczi Tamás vezette Szuverenitásvédelmi Hivatal felszámolása Magyar Péter ígéretének megfelelően.