Március 1. és 10. között rendezik meg a 7. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált (BIDF), amelyen 30 film száll versenybe.

Online, mégis testközelből

A szervezők MTI-hez elküldött csütörtöki tájékoztatója szerint miután várhatóan a mozik nem nyitják meg kapuikat a fesztivál kezdetéig, amellett döntöttek, hogy az online térben rendezik meg a seregszemlét, amelyre több újdonsággal is készülnek. Egyebek mellett élő adásban ismert műsorvezetők beszélgetnek majd a filmek alkotóival, valamint az adott filmtémák szakértőivel. A dokumentumfilmeket kísérő, alkotókkal folytatott beszélgetések az élő adások után elérhetőek lesznek a BIDF honlapján és YouTube-csatornáján.

A Festomuvesz Es A Tolval Bidf 2021 Dokumentumfilm
A Festőművész És A Tolvaj Című Dokumentumfilm Egy Részlete / Fotó: Bidf

Az idei fesztivál a Nem vagyok egyedül című örmény-amerikai dokumentumfilm vetítésével veszi kezdetét. Sok egyéb más elismerés mellett Európai-filmdíjra is jelölt két alkotás is szerepel a programban. Radu Ciorniciuc román rendező-operatőr Otthonom (Acasa, my home) című dokumentumfilmje és a brazil Sébastien Lifshitz Kislány vagyok (Little Girl) című alkotása.

Sundance-díjasok közt a magyar dokumentumfilm kínálat

Versenybe száll a rangos amsterdami mustra, az IDFA (International Documentary Filmfestival Amsterdam) legjobb rendezés díjával elismert Vitalij Manszkij Gorbacsov.mennyország (Gorbachev. Heaven) című alkotása. A Sundance fesztiválon díjazott két dokumentumfilmet is láthat a közönség: David France Isten hozott Csecsenföldön (Welcome to Chechnya) című alkotását és Benjamin Ree A festőművész és a tolvaj (The Painter and The Thief) című filmjét.

Kapcsolódó cikk

A magyar filmek versenyében egyebek mellett az Otthon-vágy, A mozdulat művészete és az Anyáim története című dokumentumfilmek szerepelnek. A fesztivál ideje alatt a premiervetítések után a filmek továbbra is elérhetőek lesznek a közönség számára.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet