Nem, Bill Gates nem ültet mikrocsipet senkibe az oltással
Bill Gates-ről, a Microsoft társalapítójáról jópár összeesküvéselmélet született már a koronavírus-járvány alatt.
A YouGov tavaly májusban végzett közvéleménykutatása szerint az amerikaiak 28%-a elhiszi, hogy „Bill Gates azért akar tömeges oltási kampányt a Covid-19 ellen, hogy mikrocsipet ültessen az emberekbe az egész világon, amin aztán digitálisan meg tudja őket figyelni”. A Fox News televízió nézői között még rosszabb az arány: a konzervatív szavazók fele hisz az összeesküvéselméletben, sokuk elvakult QAnon-hívő. Egyesek még a mikrocsip tervrajzát is letöltötték az internetről – amiről aztán kiderült, hogy egy elektromos gitárpedál kapcsolási vázlata.
Bill Gates szerint a Microsoft által felvásárolni kívánt Tiktok méregpohár
A TikTok megszerzésével a Microsoft meghatározó pozíciót szerezhet magának a közösségi médiában.
Kapcsolódó cikk
Vannak, akik még azt is elhitték, hogy 2015-ben a Bill és Melinda Gates Alapítvány szabadalmaztatta a Covid-19 vírusát. Mindössze annyi történt, hogy Gates már hat éve egy TED-előadásban figyelmeztetett arra, hogy bármikor kitörhet egy cseppfertőzéssel terjedő járvány, és figyelmeztette a kormányokat, hogyan kell rá felkészülniük.
The next outbreak? We're not ready | Bill Gates
Visit http://TED.com to get our entire library of TED Talks, transcripts, translations, personalized talk recommendations and more.In 2014, the world avoided...
Az igazság a szabadalommal kapcsolatban pedig az, hogy egy légúti betegségek kezelésére szolgáló vakcináról szólt – a madárinfluenza ellen.
A következő kihívás a klímakatasztrófa megfékezése
Mindez nyilván elég fárasztó lehet Gates számára, aki alapítványán keresztül már 250 millió dollárt adományozott a koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztésére. A járvány megfékezésére – szegényebb országok vakcinabeszerzésére és gyógyszerkutatásra – pedig már összesen 680 millió dollárt fordított eddig.
Kelemen Anna az orosz vakcina, a Szputnyik V nagykövete akar lenni
A volt Playmate elmondta, örül a kormány politikájának vakcina- és koronavírus-ügyben.
Kapcsolódó cikk
Bill Gates eddig nem szólalt meg a témában, de mostanában több interjút is adott.
„Tényleg elhiszik az emberek ezeket a hülyeségeket?” – csodálkozott Gates az összeesküvéselméletekre célozva, amik a celebek közösségi oldalain is terjedtek.
Ahogy a tömeges oltások megkezdődtek az egész világon, az oltásszkepticizmus okozza az egyik legnagyobb problémát, amit nem csak az oltásellenesség, hanem nagyrészt az okoz, hogy az emberek nem bíznak a kormányokban.
This is how we prevent the next pandemic
The unfortunate reality is that COVID-19 might not be the last pandemic. The threat of the next pandemic will always be hanging over our heads-unless the wor...
Egy friss felmérés szerint az Egyesült Államokban a lakosság harmada bizonytalan vagy nem hajlandó beoltatni magát a koronavírus elleni vakcinával.
„Senki sem számított arra, hogy Dr. Faucinak és nekem ilyen komoly szerepet szántak ezekben a buta elméletekben. Egészen elképesztő. Remélem, nemsokára elmúlik” – értetlenkedett Gates, aki januárban 65 év felettiként már meg is kapta az első oltást.
Az IT-vezérből lett filantróp újabban a klímavészhelyzettel is foglalkozik: a How To Avoid A Climate Disaster (Hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát) című kötete most jelent meg. Csak remélni tudjuk, hogy ezúttal végre hallgat rá a világ.