Bill Gates szerint a világnak szerencséje volt a koronavírussal, mert sokkal végzetesebb is lehetett volna.

Bill Gates Times-nak mondta el, hogy úgy gondolja, a gazdasági károk és az elvesztett emberi életek ellenére a világ még szerencsésen jött ki a koronavírus-járványból, írjaBlikk.

Azt kell mondanom, hogy a világjárvány áldozatainak száma 20 millió ember világszerte, ebből egymillió az Egyesült Államokban és ez sokkal végzetesebb is lehetett volna. Szerencsénk volt, hogy az esetenkénti halálozási arány 0,2% volt

– mondta.

Az üzletember azonban úgy gondolja, nem lesz ilyen szerencsénk a következő világjárvánnyal. Szerinte ha megjelenik egy hasonló fertőzési rátájú vírus, ami pl. 5%-os halálozási rátával bír, az akár a társadalom végét is jelentheti.

Azt mondanám, hogy több mint 50% az esélye egy újabb világjárványnak a következő 20 évben, lehet akár természetes, vagy akár szándékos

– állította.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet