Kapcsolódó cikk
Törőcsik Mari és Koncz Gábor kézlenyomata is felkerül Zamárdiban a filmesek falára
– Abban az évben esti tagozat is indult – beszélt erről egy interjúban. – Mindössze három verset tanultam meg, azokat sem hagyták végigmondani. Básti Lajos, Gellért Endre, Rátkai Márton néhány sor alapján eldöntötték, hogy ki tehetséges. Első nagy sikeremet a Rákóczi hadnagya című filmmel arattam, és az 1950-es, 60-as 70-es években igen sok filmben játszottam, ám igazi nagy szerelmem mindig is a színház volt. Színpadon három óra alatt végigélhettem egy életet, s a Vígszínházban nagyszerű színészekkel játszhattam együtt. A mi korosztályunknak megadatott 10-15 olyan év a színpadon, amikor a rendezők azon igyekeztek, hogy a színész és a darab érvényesüljön. Csodálatos színházi alakítások fűződnek a nevéhez – különösen szerette a Cyranót és a Trisztánt –, a legtöbben mégis inkább filmjeire emlékeznek. Atlétatermete, kellemes hangja kedvezett a kosztümös szerepeknek. Nem csoda, ha rajongtak érte a nők: volt időszak, amikor naponta 300 levelet kapott. Azután elcsendesült körülötte az élet. Ami nem jelenti azt, hogy nem dolgozott, csak nem volt annyira szem előtt. Fellépett az Evangéliumi Színházban és Szolnokon is, ahol egészen haláláig rendszeresen szerepelt. – Elégedett vagyok az életutammal – összegezte pályáját. – Gyönyörű évtizedeim voltak, s amikor hullámvölgybe kerültem, önálló estem mentette meg az életemet. A nemzet színésze elismerésnek azért is örülök oly nagyon, mert tisztelőim korábban többször is megállítottak az utcán, és megkérdezték: vajon mikor fogom megkapni a címet? Úgy érzem, nemcsak a pályatársak, hanem a közönség szeretetének is köszönhetem e megtiszteltetést.
Kapcsolódó cikk
Fordulat: Szécsi Pál nővére tudta, kik felelősek öccse tragikus haláláért



