Eltűnt Blazsó Domonkos operaénekes. A 42 éves férfi ügyében a II. kerületi Rendőr-főkapitányság eljárást indított.

Május 10-én látták utoljára

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 42 éves Blazsó Domonkos eltűnése ügyében, olvasható a rendőrség weboldalán. A rendelkezésre álló adatok szerint az operaénekes május 10-én délután Budapest XII. kerületéből ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról.

Blazso Domonkos Eltunt1
Blazsó Domonkos / Fotó: Az Operaénekes Hivatalos Facebook-Oldala

Blazsó Domonkos 1977-ben született Budapesten. A Szent István Zeneművészeti Szakközép iskola zongora és ének szakán végzett, majd Stuttgartban oratórium és szóló énekesi tanulmányokat folytatott a Hochschule für Musik und Darstellende Kunst-ban Bruce Abel professzor növendékeként. 1997-ben a Budapesti Dalversenyen első díjat nyert. Ugyanebben az évben a Nemzetközi Ádám Jenő Dalversenyen 3. díjjal és külön díjjal is jutalmazták.

Nehéz anyagi körülmények között él

1999-től 2003-ig a Honvéd Férfikar -, 2005-től 2012-ig a Magyar Rádió Énekkar -, 2012-től 2017-ig a Nemzeti Énekkar tagja és szólistája.

A Papageno színházi portál úgy tudja a művész ismeretségi körének elmondása alapján, hogy a művész az utóbbi időszakban nagyon nehéz anyagi körülmények között élt. A basszbariton utoljára március 11-én posztolt utoljára a hivatalos Facebook-oldalán.

Az operavilágot nem csak ezen hír rázta meg az elmúlt napokban, Fülöp Attila, a Magyar Állami Operaház egykori igazgatója 78 éves korában elhunyt május 9-én.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.