Január 10-én megjelent a Blue Tips második nagylemeze In Line címmel. Az albumon 12 szám hallható. Mint a zenekar elmondta, 2018 elejétől megírt dalok kerültek a lemezre.

A munkálatokat az Artist Factory stúdiójában vették fel. Cs. Szabó Zoltán segítette az In line albummá való formálását – vele már az előző lemezen is közösen dolgoztak. A dalok most nem együtt feljátszással lettek rögzítve, hanem minden hangszert külön vettek fel és a stúdióban eltöltött idő is megsokszorozódott.

Fb Img 1548017726436
Blue Tips Zenekar / Fotó: Szimon Ágnes Nóra

Mint elmondták, az In line dalait 2018 elejétől kezdték el írni és rakták össze. Sok munka áll mögötte. Ennek okát abban látják, hogy míg az előző lemez, az I Only Drinkwater at Parties csuklóból jött, addig az In line sokkal összetettebb.

Blue Tips: Mi nem az a tipikus egyszámos banda vagyunk – Interjú

Andris: Szentendrén mindig is volt hagyománya ennek a zenekarosdinak. Amikor gimis voltam, szinte minden hétvégén volt valami koncert az Elevenkert/Barlangban. Sajnos ez manapság már nem így van, a régi, helyi zenekarok megszűntek, mint például a Sajnosbatár és a Presszó Tangó Libidó, a mostani fiatalok meg már nem alapítanak együtteseket.

A komplexitás, mint mondta a zenekar a ContextUsnak, “mind hangzásban, mind szerkezetileg, mind stilisztikailag” fellelhető. Az előző album pedig “sokkal poposabb” volt.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A számok nyárra elnyerték a végleges, demó verziójukat. Azért mondjuk így, mert a stúdiózás alatt elég sok mindenen változtattunk. Producereltünk, újrahangszereltünk, egy-két dal ilyenkor kezdett el igazán összeállni[/perfectpullquote]

– mondta Makai Máté, a Blue Tips zenekar gitárosa. Mint hozzátette, “sok esetben az a helyzet, hogy a stúdióváltozat adja meg, hogyan kell az adott dalt élőben is igazán eljátszani.”

Fb Img 1513242316095
A Blue Tips Zenekar A Mika Tivadar Mulatóban / Fotó: A Zenekar Hivatalos Facebook-Oldala

A 2017 januárjában alakult zenekar úgy vallja, a dalok mivolta függenek attól, kitől indult az alapötlet. Emiatt az In line számai eklektikusnak mondhatók. Borszukovszky Flóra az In line, Unloved és a The Things You Would Do For Love számokban vette ki részét. A Today-hez, a Guilty-hez és a She Put Outhoz Zsirai András adta az alapötletet.  Makai Máté gitárosnak pedig a W/O You, a Better Off és az Only Gets Louder dalokat köszönheti a Blue Tips.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Flóra inkább a grunge-hoz köthető örökségét, Andris a klasszik indie vonalat képviseli, míg én inkább a pszichedelikus meg surfrock dalokat hoztam. Dávidnak meg a popzenei figurákhoz van jó érzéke[/perfectpullquote]

– mondta Makai Máté a ContextUsnak. Mint hozzátette, a cél az volt, hogy mindenki ötletét megvalósítsák.

Blue Tips – In Line (full album)

Blue Tips is a Budapest based indie band. https://www.facebook.com/bluetipsband/ Flóra Borszukovszky – Vocals, Guitar Máté Makai – Guitar Andris Zsirai – Bas…

Azonban relevánsnak gondolták, hogy illeszkedjenek a dalok az adott koncepcióba, ne kerüljenek ki a fősodrásból, azok hangulatától.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.