Komoly fenyegetést kapott.
Németh Kristóf és Lmen Prala is összecsap hétvégén a Sztárbox második hétvégéjén a Riz Levente Sportcsarnokban. A rapper imád küzdeni, ami jól jön a ringben is, ahol kifejezetten kemény ellenfelek ellen kell bizonyítania.
Kezdetben aggódott miatta, hogy meg meri-e ütni majd az edzőpartnereit, de hamar kiderült, hogy ezzel nem lesz gondja. Mi több, annyira feltüzelte magát, hogy üzent ellenfelének, Németh Kristófnak, aki augusztusban kissé gúnyosan nyilatkozott meg róla Bochkor Gáborék reggeli rádióműsorában.
Lmen Prala egyik dalszövegét Bochkor Gábor olvasta fel neki, ő pedig erre ennyit mondott: “Kicsit megnyugtatott most ez a dalszöveg, megmondom őszintén, sok szempontból… Azt kívánom, hogy menjen ezen a szinten a felkészülés is.”
Nos, Prala most mindkettejükhöz szólt: “Na, szevasz, Géza! Úgy hallottam, hogy a Bochkorékban kis csipkelődések voltak. Én mindennap itt vagyok a teremben, te meg reggelente így telefonálgatsz rádiós műsorokba? Majd meglátjuk, ki lesz a jobb! Ott találkozunk, a ringben! Ja, és hogy ha megverlek, akkor kihívom a Bochkort is!” – idézi a Story.hu a rappert.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.