Bochkor Gábor nélkül ment le a reggeli adás a Retro Rádióban.
Véget ért az ünnepi szabadság, hétfőn már a megszokott rend szerint kellett volna mennie az adásmenetnek a Retro Rádióban Ennek ellenére Bockor nélkül, Lovász László egyedül vezette a műsort. Tavaly több alkalommal is előfordult, hogy Bochkor nem jelent meg a mikrofon mögött, de mindig nyomós oka volt rá. Voltak, amikor betegség, máskor pedig súlyos tragédia miatt maradt távol. A hallgatók mindig nagyon aggódtak érte, akárcsak január 6-án.
Kedden már élőben köszöntötte a hallgatókat, és elmagyarázta, mi okozta a hiányzását.
“Azért nem voltam jelen, mert a Ryanairnek természetesen nem sikerült behúzni az esti járatot. Illetve nem időben. Hajnal negyed négykor kerültünk ágyba, és gondoltam, akkor az a négyes kelés picit durva lenne. Nagyon rocksztáros lenne. Ahhoz már nincsenek legális szerek, hogy az ember ébren tartsa magát – idézte Bochkor szavait a Story.hu. A járatkésés miatt pedig úgy döntött, inkább kialussza magát.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet