Bizonytalan adóbevételek és alkotmányos buktatók

A költségvetési tervezet 200 milliárd forintos bevételt vár az új vagyonadóból, valamint jelentős megtakarítást feltételez az autópálya-koncessziós szerződések felülvizsgálatából.

Az adótervek szerint az egymilliárd forint feletti vagyonrészre évi 1 százalékos, a 100 milliárd feletti részre pedig 1,5 százalékos kulcs vonatkozna, mintegy 15 ezer embert érintve.

Bod Péter Ákos felidézte a 2009-es Bajnai-kormány példáját, jelezve, hogy az Alkotmánybíróság 2010. január 26-án egyhangúlag, visszamenőleg törölte a vagyonadó lakóingatlanokra vonatkozó részét a bizonytalan forgalmi értéken nyugvó önadózás és annak szankcionálása miatt.

A volt jegybankelnök kiemelte, egy új adónál komoly kockázat, hogy a tervezett pénz végül nem folyik be az államkasszába.

A szakértő úgy látja, hogy ha az új adónem alkotmányossági normakontrollon akad el, tartalékok hiányában más területeken kell majd meghúzni a nadrágszíjat.

A 2027-es büdzsé tervezete kapcsán a Költségvetési Tanács is kiadta a maga értékelését, ám a testület egyhangú döntése mellett komoly figyelmeztetést is megfogalmazott. Milyen végrehajtási kockázatok veszélyeztethetik a kiadáscsökkentést?