Néhány napon belül betölti a 90. életévét Bodrogi Gyula. A színész családjában többen is kerek születésnapot ünnepelnek idén, ugyanis felesége, Voith Ági 80, az unokája, Enikő pedig 20 éves idén. A születésnapok alkalmából összegyűlt a család.
„Nagyon ritkán van lehetőségünk így összeülni, javarészt ünnepekkor van együtt a család: születésnapokon, karácsonykor, húsvétkor. Inkább szűk családi körben szoktunk ünnepelni, nem tartunk nagy bulikat. Kicsi a család, de azért mindig elmegyünk valahová közösen. Megengedjük, hogy minket ünnepeljenek, de nem várjuk el” – árulta el a Hot! magazinnak Bodrogi Gyula, aki nem szívesen mondogatja, hogy már 90 éves.
„Az idei év különleges, hiszen én kilencvenéves leszek, Ági nyolcvan, Enikő pedig húsz! Lassan én vagyok a legöregebb a szakmában, az uno­káim pedig a legfiatalabbak. Három színházban is köszöntenek, nem is beszélve a vadászokról! Nem szeretem ezt a kilencvenes számot. Sajnos, nem lehet mit csinálni vele, de utálom kimondani, hogy kilencvenéves vagyok. Helyette azt válaszolom: »1934-ben születtem, tessék kiszámolni!«” – mondta a Nemzet Színésze, hozzátéve: náluk mindig remek a hangulat, még a veszekedések is humorosan zajlanak.
„Szerencsére a családban mindenkinek jó humora van. Ezért van az, hogy bármin össze tudunk veszni. És nagyon jókat szoktunk veszekedni! Ez csak annak megy, aki rendelkezik kellő humorérzékkel. Nem kell napokig rosszban lenni. Maximum két óráig tudunk haragudni a másikra” – jelentette ki, majd arról is mesélt, hogy bár a feleségével, Voith Ágival már negyven éve nem élnek együtt, továbbra is házasok.
„Nekünk így a jó. Egyszer váltam életemben, akkor is megjártam. Törőcsik Marival zajlott a válásunk, akivel élete végéig jóban maradtunk. A válóperben volt egy tanúnk, Pethes György. A Markó utcában beszélgettünk, majd kijött az altiszt, aki behívta Gyurit. Pethes három perc múlva vörös fejjel jött ki, és azt mondta, »Gyula, menjél be, mert tőlem akarják elválasztani a Marit!« Annyira nem látszott rajtunk, hogy mi szeretnénk válni!” – mesélte Bodrogi Gyula, akinek az unokája, Enikő úgy érzi, már elkésett azzal, hogy színész legyen. Jelenleg a sport és az éneklés tölti ki a mindennapjait.
„Szansoura járok, amit itthon szantaként ismerhetnek. Kemény sport. Egyszer a legjobb barátnőm mondta, hogy menjek le vele a terembe, próbáljam ki, ott pedig annyira megtetszett, hogy azóta rendszeresen részt veszek az edzéseken. Emellett az énekléssel töltöm a mindennapjaimat. Nekem az a szívem csücske. A színészet nehéz szakma, én pedig úgy érzem, lecsúsztam róla. Tervben volt a színművészeti egyetem is, de végül elengedtem” – mondta Enikő.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.