Bong Dzsun Ho dél-koreai rendezőnek egy munkanélküli családról forgatott Élősködők című komikus thrillere a 72. cannes-i fesztivál hivatalos programjának egyik legnépszerűbb alkotása lett.

Az idei válogatásban eddig ez volt az egyetlen versenyfilm, amelynek sajtóvetítését hatalmas tapsviharral jutalmazták az újságírók. Az alkotás a kritikusok rangsorában a továbbra is vezető spanyol versenyfilm, Pedro Almodóvar Fájdalom és dicsőség című önéletrajzi ihletésű filmje mögé a második helyre került.

A versenybe meghívott 21 film többsége olyan szerzői zsánerfilm, amely a horror, a zombi- és a fantasztikus film, vagy a thriller műfaját társadalomkritikai tartalommal újítja meg. Ezek közé tartozik a dél-koreai Élősködők is, amely egy feszes történetvezetésű és izgalmas thriller formájában egy mély családi drámát mesél el. Sőt, megmutatja a szociális egyenlőtlenségek okozta társadalmi erőszakot.

Bong Dzsun Ho Élősködők Film Cannes 2019
Bong Dzsun Ho Élősködők Filmjét Imádta A Cannes Filmfesztivál / Fotó: Getty Images

Részben a dél-koreai rendező (A gazdatest, Snowpiercer – Túlélők viadala, Okja) miatt módosították 2017-ben a cannes-i filmfesztivál szabályzatát. Tették ezt annak érdekében, hogy előző filmje, az Okja – amely a Netflix gyártásában készült –, indulhasson a versenyben. A gyártót a fesztivál kötelezni akarta arra, hogy az alkotást a francia mozikban is bemutassa. Ez nem történt meg, így a streaming szolgáltató nem is nevezhetett azóta filmet a versenybe.

Bong Dzsun Ho viszont tízévnyi nemzetközi kitérő után visszatért hazájába forgatni. Ennek eredményeként egy tőle megszokott hangvételű, besorolhatatlan szociális tragikomédiát készített.

Az Élősködők egy négytagú munkanélküli családról szól, amely egy sötét és koszos szuterén lakásban vegetál, amíg a fiút, Kevint egyik külföldre utazó barátja meg nem kéri, hogy helyettesítse őt egy gazdag családban angoltanárként. A nővére által hamisított diplomával Kevin megkapja az állást, elcsábítja tanítványát. Meggyőzi a sznob és naiv anyát, hogy a nővérét is vegye fel művészterapeutának a másik gyerek mellé.

A család, ami bármit megtesz, csak dolgozni ne kelljen – Az Élősködők a Cannes-i Filmfesztivál 2019-es programjában

A dél-korai rendezőfenomén, Bong Joon-ho (A gazdatest, Snowpiercer – Túlélők viadala, Okja) tízévnyi nemzetközi kitérő után tért vissza hazájába, hogy ismét kompromisszummentesen dolgozhasson. Ennek eredménye ez a tőle megszokott hangvételű, semmihez sem hasonlítható éjsötét vígjáték, az Élősködők. A film antihőse Ki-taek, akinek családja igazi semmirekellőkből áll.

A két szegény testvér különböző cselekkel lassanként kirúgatja a gazdag család sofőrét és házvezetőnőjét, és helyükre felvetetik saját szüleiket. A luxusban élő Park család tagjai pedig nem is sejtik, hogy alkalmazottaik ugyanannak a szegény családnak a tagjai. Sőt, azt sem sejtik, hogy őket átverve próbálnak meg jobb életet teremteni maguknak a sztárépítész által épített modern házban és annak csodálatos kertjében. Az élősködő Ki-taek család azonban megállíthatatlan erőszakhullámot indít el.

A rendező egyébként Quentin Tarantinóhoz hasonlóan nyílt levélben kérte a kritikusoktól, hogy írásaikban ne lőjék le előre a történet poénjait.

Quentin Tarantino arra kéri a rajongókat, ne spolierezzék új filmjét

Quentin Tarantino, kétszeres Oscar-díjas rendező idén végre bemutatja várva várt filmjét. A Volt egyszer egy Hollywood a film aranykorának utolsó évét mutatja be egy színész és annak dublőre szemén keresztül. A színész és a dublőr szerepére Tarantino nem kisebb színészeket szerződtetett, mint Leonardo DiCaprio és Brad Pitt.

A dél-koreai társadalmi szatíráiról ismert Bong Dzsun Ho ismételten a szórakoztató zsáner műfaját választotta, hogy hangsúlyosabban és szimbolikusan tudja megmutatni a szociális viszonyokat egy olyan világban, ahol a társadalmi különbségek igazságtalan módon növekednek.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A 2000-es évek óta Dél-Koreában nagyon sok változás történt a zsánerfilmekben anélkül, hogy az amerikai mozit követtük volna. Sajátos módon mesélünk el történeteket, amelyek társadalmi és politikai témákat vetnek fel. Nehéz elképzelni ma már dél-koreai filmet ilyen üzenetek nélkül. Ez lett a mi különlegességünk[/perfectpullquote]

– mondta az 59 éves rendező Cannes-ban. Saját bevallása szerint a lépcsőzetesen felépülő film története arra világít rá, hogy mi történik, amikor két társadalmi osztály tagjai egymásnak feszülnek egy egyre jobban polarizálódó társadalomban. Mindezt nagyon finom és éles humorral mutatja be Bong Dzsun Ho.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.